lízingpiac

Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac

2017.10.29.
Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, ez 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.

A közleményben Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke kifejtette, lényegében minden szegmensben folytatódott a bővülés, az első kilenchavi adatok alapján az idei növekedés felülmúlja majd a szövetség év eleji, 5 százalékos prognózisát.

A magyar lízingpiac teljesítménye európai összevetésben is kiugró: a gépjárműveknél például az európai átlagos növekedés valamivel 10 százalék alatt van, míg a magyarországi 18 százalék. A termelőeszközöknél pedig az európai bővülés üteme 12 százalék, Magyarországon ugyanakkor 20 százalékos az emelkedés az első háromnegyedévben. A környező országok lízingpiacain általában 10 százalék körüli, illetve az alatti növekedés volt jellemző ebben az időszakban - fűzte hozzá az elnök.

Nyikos Katalin kifejtette: a különböző lízingpiaci szegmensek közül az egyik legfontosabb pillér továbbra is a járműfinanszírozás. A személy- és kis haszongépjárműveknél 23 százalékkal 130,9 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg az első kilenc hónapban. A nagy haszongépjárműveknél pedig 21 százalékkal 122,7 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg.

A gépek és berendezések piacán 41 százalékkal 48 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett forrás. A gépeknél bekövetkezett jelentős emelkedés a vállalkozások beruházási kedvének köszönhető, egyre több vállalkozás választja nemcsak a járművek beszerzéséhez, hanem az egyéb eszközökhöz is a lízingfinanszírozást - fogalmazott Nyikos Katalin.

A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott összeg 9 százalékkal 53,6 milliárd forintra emelkedett. Ebben a szegmensben fontos szerepet játszott korábban a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amelyhez tavaly a kihelyezések 80 százaléka kötődött, az idén ez az arány 26 százalékra csökkent.

Az elnök kiemelte: az is látszik, hogy a mezőgazdasági gépeknél az nhp kifutása miatti forgalomkiesést piaci alapú konstrukciókkal pótolták a vállalkozások. A lízingcégek célja, hogy a vállalkozásoknak, ezen belül is a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szereplői számára bármilyen eszközbeszerzéshez rugalmas és költséghatékony finanszírozási konstrukciókat nyújtsanak.

A Magyar Lízingszövetség a következő időszakban további bővülést vár, bár ennek üteme lassulhat - mondta Nyikos Katalin.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....