utánpótlás

Jó döntést az aszfalton! – A BALESET előadás sorozat jövőre lesz tíz éves (2. rész)

2023.07.28.

A beszélgetés előző része itt olvasható.

 

Valóban, belőletek csak annyit látni a híradóban, hogy tologatjátok azt a kis kereket. Aztán leveszik a képet, és jön a következő hír.

Igen, a következő kép pedig az, ami már egy zárt világban játszódik, mert el kell menni az elhunyt hozzátartozójához, és közölni kell vele a tragédiát, akár hajnali háromkor is. Vagy el kell vinni egy halott szemlére. El nem tudják képzelni az emberek, hogy egy baleset részesének, vagy egy hozzátartozónak, amikor kiér a helyszínre, milyen hangok tudnak kijönni a torkán. Iszonyatos, és szörnyű tud lenni, pedig mi szinte napi szinten halljuk ezt. Na, látod, ez viszont már nem hír. Én mégis ezt a részét próbálom elmesélni az embereknek. Baj van, és baj lesz, ha nem figyeltek. Hogy csak egy kicsit mindenki jobban odafigyeljen.

Korábbi beszélgetésünk alkalmával mondtad, hogy egy nemzet aktuális hangulati állapotát legjobban az utakon, a vezetési kultúrában lehet lemérni. Nekünk, magyaroknak nagyon rossz most a hangulatunk?

Ez továbbra is abszolút így van. Egyszer az egyik gimnázium igazgatója felkért, hogy tartsak egy előadást a végzősöknek. Két szót küldött nekem emailben: közlekedéskultúra, és közlekedési kultúra. Én akkor elkezdtem kutakodni, olvasgatni, cikkeket olvasni erről, és akkor találtam meg, hogy egy adott államnak a közlekedési kultúráját az emberek hangulati morálja határozza meg. Az a baj, hogy mindenki rohan, összetaposnak a buszpályaudvaron, mert ha egy ötven személyes buszra nyolcan várnak, akkor biztos tolakodás lesz. Összetaposnak a szupermarketben, összetaposnak a gyógyszertárban is. Emellett nagyon sok ember tud venni magának erős, és jó autót, amibe beleülnek, és aztán elhiszik magukról, hogy ők is jó vezetők. Beültetik a volán mögé a napi problémáikat, és valami miatt ad nekik egy hamis biztonságérzetet az autójuk, amitől teljesen megváltoznak, és feljebbvalónak érzik magukat a többi autóstól.

Sajnos nincs olyan sávos korlát, mint motorkerékpároknál, hogy bizonyos életkorig csak megadott teljesítményű motort vezethetsz.

Ha 90km/h a legnagyobb megengedett sebesség, akkor manapság már a 110km/h is kevés, mert állandóan letolnak és azért ez már tényleg hihetetlen. Nagyon nagy problémák vannak a fejekben.

De ez egy öngerjesztő folyamat. Mert amikor a tizenkettedik autó is elmegy melletted a dugóban, a leállósávban, akkor megkérdezed magadtól: ha nekik lehet, akkor neked miért kell elolvadni a 40 fokban, a szélsőben?

 (Nevet) A technikai fejlődés sok embernek a kárára válik. Van egy jó példám erre: múltkor Téténybe mentünk vezetéstechnikai tréningre. Autópálya, 130-140km/h között haladtunk. A külső sávban majdnem ennyivel haladt egy 2022-es évjáratú személyautó, ami fel van szerelve sávtartó elektronikával, radaros tempomattal, ráfutásgátló elektronikával. Tehát ha nem csinálsz semmit, csak fogod a kormányt, nem tudsz kimenni a sávból, és nem tudsz nekiütközni senkinek. 140km/h-ás sebesség mellett mit csinált az autót vezető? Könyvet olvasott. Pedig neki is tudnia kellene, hogy a fizika mindenkire vonatkozik. Sok előadást tartok, például ovisoknak is. Szoktam olyat csinálni, hogy viszek plusz ajándékot és leülünk körbe a szőnyegre, és elmondom, hogy lehet ilyet nyerni: ha mondanak olyan szabálysértést, amit apa, meg anya elkövet vezetés közben. Persze ezt ők ovis fejjel mondják el, de el sem tudod képzelni, hogy mik jönnek elő. A legextrémebb dolog, amit egy kisgyermek mesélt: két család találkozott, az egyik autóval a másik gyalogosan érkezett. Strandolás, fürdés után a négy felnőtt négy gyermek útnak indulna, de a család, akik autóval jöttek kitalálják, hogy elviszik a többieket is. A négy felnőtt beül az utastérbe a nagyobbik gyermekkel. A három picit, (ez egy sedan kivitelű autó volt) pedig berakják a csomagtartóba, és lecsukják a csomagtartót.

Erre nincsenek szavak. Ezek a gyerekek milyen példát kapnak a szülőktől? Ha már itt prevencióról meg példamutatásról beszélünk?

Prevenció? Ha apának szabad, majd nekem is szabad, nem kötöm be magam. 110-zel megyek 90-es táblánál, mert apa is mindig siet, nem érünk rá, ha megyünk, akkor haladjunk! Megint csak egy gyermekektől hallott példa. Amikor iskolába viszik őket, akkor szüleik nem használnak ülésmagasítót, hanem csak beültetik hátizsákkal a hátukon az ülésre, és úgy kötik be magukat. Hogy gyorsabban ki tudjanak pattanni a suli előtt. Tehát beül a gyermek a hátsó ülésre, a háttámla, és a háta között ott van az iskolatáska, és úgy van bekötve a biztonsági övvel, mert úgyis átér az öv. Ilyenkor belőlem is előtör az felkiáltás: Emberek? Mi lesz, ha valaki utolérik őket hátulról? Gerinctörést fog szenvedni a gyermek. És sokan ezt elbagatellizáljak, de nekem ők is elhihetik, hogy 3 kilométer alatt is lehetünk közlekedési baleset részesei.

Nekem úgy tűnik, hogy neked az lett a hivatásod, hogy megmentsd az embereket a tragédiától azzal, hogy egyszerűen, érthetően, és hitelesen elmondod nekik egy esetleges baleset következményeit. Hogy látod, a következő tíz évben is ebben az irányban maradsz: a nevelés, oktatás lesz a motivációd?

Nagyon szeretném, bízom benne, hogy egészség is lesz hozzá. Új ötletekből nincs hiány, és mindig kapok sok tanácsot pedagógusoktól, szülőktől és gyerekektől is, ezek is jól beépíthetőek az előadásokba. Sajnos közlekedési balesetek mindig lesznek, de nagyon bízom benne, hogy azzal a generációval, akivel már óvodás koruktól találkozom, és bizonyos időközönként újra akár középiskolában, akár később már fiatal felnőttként, nekik így elég mélyre ég be a tudatalattijukba, hogy soha, semmi nem érhet annyit, mint, hogy megtörténjen egy tragédia.

Interjúnk végén csak azt kívánhatom, hogy sok erőt, és egészséget kívánok a következő tíz éves etapra is. Ahogy legutóbbi beszélgetésünkkor, most is megjegyzem, rendkívül jó mindezt egy olyan előadótól hallani, aki hiteles, és a hétköznapi emberhez is elér a mondanivalójának a lényege. Megérint, és remélem, hogy a jövőben is mindenkiben mély nyomot hagy majd. A magam, és az olvasók nevében is további sikereket, és minden jót kívánok!

Köszönöm, én pedig mindenkinek jó dönteni tudást kívánok az aszfalton bármilyen közlekedési formában!

További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.24
Charles Leclerc, a Ferrari hazai környezetben szereplő versenyzője érte el a legjobb köridőt a....
2024.05.24
Hol máshol, mint a Nordschleifén, a sportautók, pláne a Porschék legmérvadóbb játszóterén. ..
2024.05.24
Három európai digitális képzőművészt kért fel a Lexus, hogy teremtsen különleges világot a Lexus....
2024.05.24
2020 júniusában Birgit Lauda úgynevezett kötelesrész pert indított a meghalt férje által alapított....
2024.05.24
Japán sajtóértesülések szerint zöld utat kapott a sorozatgyártásra a 2015-ös Tokiói Autószalonon....
2024.05.24
Julie Mehretu, a nemzetközileg elismert művész a BMW M Hybrid V8 versenyautó műszaki alapjaira....
2024.05.24
A SEAT S.A. erősen kezdte a 2024-es évet, hiszen január és március között rekordszintű eredményeket....
2024.05.24
A friss termékek egy „vertikális” intelligens farmról származnak. ..
2024.05.24
Összeütközött három személyautó és egy kamion a 3-as főút 193-as kilométerénél, Arnót térségében. A....
2024.05.24
A MINI és a motorsport rajongói egyként várják az új MINI John Cooper Works debütálását. A nóvum....