BMW i3

Jó startot vett a BMW i3 értékesítés 2018-ban is

2018.02.09.

A BMW Group hazai képviselete 2017-ben új értékesítési rekordot jelenthetett be, az eladások közel 16%-kal nőttek 2016-os képest, melyben mind a BMW, mind a MINI márka sikerei is közrejátszottak. A BMW i divízió kimagaslóan jól teljesített, tavaly 140 vásárló választotta a BMW i3 és i8 modelleket, mely az i3-as esetében 41%-os értékesítési fejlődést mutatott a megelőző évhez képest. A modellhez igénybe vehető az akár 1 500 000,-Ft értékű állami támogatás, mely hatékonyan segítette a magyarországi értékesítést is.

 

Idén januárban tovább folytatódik a BMW i3 sikeres hazai szereplése, a 10 db átadott autó továbbra is erős pozíciót jelent a hazai elektromos modellek piacán. A BMW i3 sikereihez hathatósan hozzájárul a tavaly év végén bevezetett frissítés, mely számos technikai és optikai újítást hozott a világ vezető prémium kompakt elektomos autójának. A BMW i modellek védjegyévé vált fekete karosszériasávot, amely a motorháztetőről indulva, a tetőn keresztül egészen az autó hátfaláig fut, az új BMW i3 és BMW i3s modellpáros esetében feketére fényezett A-oszlopok és tetőkeretek egészítik ki. A karosszéria többi elemére elérhető fényezési opciók listája eközben a Melbourne Red tűzpiros metál és az Imperial Blue királykék-metál árnyalatokkal bővül. Az új BMW i3 és az új BMW i3s már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás fényszórókat kap, amelynek a LED-es nappali menetfény, a LED-es tompított fény és a LED-es távolsági fény is része. Az első lökhárító kör alakú fészkeiben elhelyezett irányjelzőket vízszintesen megrajzolt, LED-technológiás irányjelző-csíkok váltják, amely azt jelenti, hogy az üvegborítású csomagtérajtóba épített LED-es hátsó lámpák mellett immáron a modellpáros mindegyik világító funkciója LED-ekkel dolgozik.

Az új BMW i3 elektromos motorja 125 kW / 170 lóerő maximális teljesítményre képes, amelyet – az elektromos hajtásláncok sajátosságaként – már álló helyzetből rendelkezésre álló, 250 Nm csúcs forgatónyomaték egészít ki. A tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt a gázpedál érintésére egy soros hathengeres benzinmotor lendületével gyorsul, a megtorpanás-mentes, folyamatos teljesítmény-átvitelről pedig egy fokozatmentes automataváltó gondoskodik. A modell mindössze 7,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 150 km/óránál maximálja.

Az új BMW i3s az elektromos motor 135 kW-ra / 184 lóerőre növelt maximális teljesítményével és 270 Nm csúcs forgatónyomatékával a zéró emissziójú, hangtalan vezetési élmény még sportosabb formáját ígéri. A modell némileg módosított hajtáslánca a megnövelt erőhöz optimalizált teljesítmény-leadás mellett speciális görgőscsapágyakat és újrahangolt motorvezérlő elektronikát is kapott, amelynek eredményeképpen az új BMW i3s az elektromos motor legfelső fordulatszám-tartományában a kategóriateremtő elődmodellhez képest 40 százalékkal nagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot képes leadni.

Sőt mi több, a mérnökök az új BMW i3s alá típus-specifikus rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorokkal dolgozó sport futóművet fejlesztettek, a bajor prémiumgyártó ügyfelei pedig a vezetési élménykapcsolón (Driving Experience Control) SPORT vezetési üzemmódot is aktiválhatnak, amely még közvetlenebb gázreakcióval és kisebb kormányzási szöggel fokozza a tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt sportosságát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....