vasútvillamos

Jól fogadták az utasok a menetrendszerű vasútvillamost

2022.08.14.

Jól fogadták az utasok a Szeged és Hódmezővásárhely között menetrendszerűen közlekedő vasútvillamost, az utaslétszám már az első héten magas volt, és várhatóan tovább nő - közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel.

Az ingyenes utasforgalmi próbaüzem utasszámát már az első fizetős héten elérték, és az utasok száma folyamatosan emelkedik. Egy hét alatt 7700 menetjegyet, 1100 bérletet és diákbérletet, valamint 300 kerékpárjegyet értékesítettek - tájékoztatott a vasúttársaság.

A közlemény szerint a vasútvillamos (tramtrain) innovatív megoldásként, átszállásmentes kapcsolatot létrehozva segít abban, hogy az utasok autó helyett a közösségi közlekedést válasszák.

A vasútvillamos augusztus 1-je óta közlekedik új menetrend szerint. A próbaüzem alatti óránkénti ütemű menetrendhez képest kora reggeltől késő estig félóránként jár.    A járatok száma irányonként hétfőtől csütörtökig 40, pénteken, hétvégén és ünnepnapokon 44.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium, a MÁV-Start, a Szegedi Közlekedési Társaság és a Volánbusz az utasok számára kedvező zónás tarifarendszert dolgozott ki a vasútvillamosra. A zónarendszer figyelembe veszi az alkalmi és a rendszeres, a helyi és települések közötti, valamint a különböző közlekedési módok között váltó utasok igényeit is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....