haszonjármű

Jönnek a közös Scania-MAN sebességváltók

2014.09.25.

A Scania szoros együttműködésbe kezd az MAN-nel nehéz-tehergépjárművekbe szerelhető sebességváltók terén.

A megállapodás értelmében az MAN 2016-tól folyamatosan átveszi a Scania jelenlegi váltókínálatát, illetve a vállalatok közösen dolgoznak a további fejlesztéseken. Ez az új termékek esetében az ügyfelek számára rövidebb szállítási határidőt jelent, ugyanakkor a két vállalat számára fokozza a gyártóegységek, valamint a kutatási-fejlesztési erőforrások optimálisabb kihasználását.

Az együttműködés tárgya a Scania jelenlegi sebességváltó-kínálata, illetve a jövőbeli termékek. A Scania sebességváltóit 2016-tól az MAN folyamatosan átveszi, beilleszti azokat saját hajtásláncába és elektronikai rendszerébe.


Scania GRSO925 12+2 sebességes overdrive váltó

– Ez a lépés mérföldkőnek tekinthető az MAN-nel történő együttműködésünkben. Az ügyfeleknek nyújtott kínálatunkat erősíthetjük azáltal, hogy a nem márka-specifikus részegységeket közösen használjuk fel. Mindemellett hosszútávon jelentős szinergiákat érhetünk el – mondta Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatója.

Habár a hajtásláncok így közös részegységeket fognak tartalmazni, mégis a jármű karaktere szempontjából a sebességváltót vezérlő szoftver, a váltási stratégia a legfontosabb, illetve, hogy ez hogyan illeszkedik a hajtáslánc többi eleméhez. Ezért mindkét márka továbbra is önnálóan fejleszti saját szoftvereit.

– Ügyfeleink számára a jármű üzemideje és üzemanyag-hatékonysága a legfontosabb tényezők, így a jövőbeli, márkaspecifikus fejlesztéseinknél ezen területek javítására fogunk koncentrálni – tette hozzá Martin Lundstedt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.15
Mocsáron jár, úszni tud és minden terepet felfal. Mi kell még egy autótól?  ..
2026.03.15
A hajrában átvészelt szívrohamon túl is voltak fontos tanulságai a Kínai Nagydíjnak Andrea Kimi....
2026.03.15
Nem kis fejtörést okoz az orosz autóiparnak a frissíben hatályban lépett nyelvvédelmi törvény. ..
2026.03.15
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Aki ügyetlen, mindenhol ügyetlen. ..
2026.03.15
Egy évtizedes stagnálás után a brit kormány radikális fordulatot hirdet a közlekedésbiztonságban:....
2026.03.15
Újabb útvonallal bővíti debreceni hálózatát a Wizz Air, a nyári időszakban már Bulgária....
2026.03.15
A brit What car? magazin egy sor kategóriában kiválasztja az általa a 2026-os Év Autója díjra....
2026.03.15
Nem véletlenül mondják, hogy arra nézz, amerre menni akarsz, ellenkező esetben baleset történhet.....
2026.03.15
A páratlanul nehéz körülmények miatt alig maradt valaki a Rally1 mezőnyből versenyben. Kacuta....
2026.03.15
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat,....