üzemanyagcella

Jövőre kapható ez az üzemanyagcellás Toyota

2014.11.17.

A japán gyártó bemutatta a Mirait, a 2015-től Európában is megvásárolható, hidrogénüzemű családi autót.

A Hondával egyszerre mutatta be új üzemanyagcellás autóját a Toyota, viszont nagy különbség, hogy a Toyota modellje már teljesen szériaérett, és a Honda FCV-nél egy évvel korábban - 2015 tavaszától Japánban, és 2015 nyarától Amerikában és Európában is - kapható lesz. A Toyota Mirai (japánul a Mirai a jövőt jelenti) szinte alig különbözik az utóbbi egy év nagy autószalonjait már megjárt Toyota FCV tanulmányautóval, az már előre borítékolható, hogy a dizájn elég megosztó lesz.

Japánban 7 millió jen lesz a Mirai alapára, ami átszámolva körülbelül 14,7 millió forintnak felel meg. Ezért a pénzért a vevő egy teljes értékű családi szedánt kap majd, amely egy tank hidrogénnel 300 mérföldet, azaz 483 kilométert tud majd megtenni, és az újratöltéshez mindössze 5 perc is elég lesz – feltéve, ha a tulajdonos talán majd hidrogénkutat. A kocsi nagy előnye, hogy lényegében hang nélkül közlekedik, és a kipufogójából csak vízpára távozik. A Toyota egy amerikai szolgáltatóval összefogva 12 hidrogénkutat nyit az autó forgalmazásának kezdetéig az Egyesült Államokban

A mellékelt videón Akio Toyoda, a Toyota elnöke arról beszél, hogy a Miraival fordulópontjához érkezett az autózás története, mivel egy olyan környezetbarát autót mutattak be, amit vezetni is jó lesz, mivel rendkívül alacsonyan van a súlypontja. Toyoda kiemelte, hogy a működéshez szükséges hidrogént szinte bármiből, így akár szemétből is elő lehet állítani, a kocsi pedig annyi áramot termel, ami akár egy családi ház egy heti szükségletét is fedezni tudja.

 

A Mirai megalkotását nagyjából 10 évig tartó, intenzív tesztelés előzte meg, amelynek során a legkülönbözőbb országokban, út- és klimatikus viszonyok között tették próbára az üzemanyagcellát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....