közlekedésbiztonság

Június közepéig végezhetők el az ingyenes közlekedésbiztonsági képzések

2016.03.08.

Az ingyenes közlekedésbiztonsági képzések március 1-től június 15-ig végezhetők el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden.

 A közös közlemény szerint a tananyagok és módszertani segédanyagok több korosztály, a közoktatási intézmények diákjai, pedagógusai, a már jogosítvánnyal rendelkezők és kerékpárral közlekedők számára érhetők el a tanuloknak.hu és a kreszfelfrissito.hu oldalakon.
    

Győri Gyula, az NKH elnöke a közleményben kiemelte: több újdonsággal válik még átfogóbbá a tavalyi sikernek köszönhetően idén is elindult közlekedésbiztonsági program.

Az e-learning képzés új témakörökkel bővült: kiemelten foglalkozik a gyalogos és kerekesszékes közlekedés szabályaival, felhívja a figyelmet a diszkóbalesetek okaira és megelőzésére - hívják fel a figyelmet.

A program célja továbbra is az, hogy a korszerű eszközökön, szórakoztató formában elérhetővé tett tartalmaknak köszönhetően a legfogékonyabb korban lévő óvodások, iskolások megismerkedjenek a legfontosabb közlekedési szabályokkal, a KRESZ-felfrissítő a már jogosítvánnyal rendelkezők számára biztosít naprakész, a jogszabályi környezet változásaihoz igazított tudást.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....