kamionverseny

Kamion Eb - Kiss Norbert harmadik a Nürburgringen

2016.07.02.

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar pilótája harmadikként ért célba a kamion Európa-bajnokság Nürburgringen zajló versenyhétvégéjének második, szombat délutáni futamán.

 A 31 éves versenyző - aki az első, délelőtt rendezett futamon negyedik volt - a fordított rajtrács szabálya miatt a hatodik pozícióból várta a hétvége második viadalának rajtját. Kiss a start után megtartotta a pozícióját, azonban a harmadik kanyar előtt több riválisa is összeütközött, egyikük majdnem ki is lökte a kétszeres Európa-bajnokot, de a szombathelyi versenyző jó reflexének köszönhetően elkerülte a balesetet.
    

A futamot az ütközés miatt, és az egyik pályán maradt kamion műszaki mentésének idejére a rendezőknek piros zászlóval félbe kellett szakítaniuk, az új rajtra 10 perc várakozás után kerülhetett sor.

Kiss az újraindítást a negyedik helyről várta, s két kör alatt feljött másodiknak, ám az erősebb motorral ellátott MAN-nel versenyző német Jochen Hahn hamarosan utolérte, s meg is előzte. A címvédő ezt követően magabiztosan tartotta a dobogós helyezést, a célba érkezésnél 2.6 másodperc volt a hátránya a hazai közönsége előtt győztes Stephanie Halm mögött.

Kiss a szombati harmadik és negyedik hellyel 18 pontot gyűjtött, összesen 79 pontja van, ezzel ötödik az Európa-bajnoki pontversenyben.
    

"Elégedett vagyok ezzel a nappal, mert sikerült sok bajnoki pontot szereznem" - mondta az eredményhirdetés után Kiss az MTI-nek. "Mindkét futamon a rajt és az utána következő két-három kanyar volt a kulcs, a másodikban a saját szempontomból szerencsésen alakultak a dolgok."

A címvédő hozzátette, a versenykamion tökéletesen működik, mind a gumihasználat, mind a felfüggesztés szempontjából, amit viszont folyamatosan fejlesztenek és kell is a továbbiakban fejleszteniük, az a Mercedes-motor.

"Minden versenyen figyelembe kell vennem, hogy motorerőben még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, ezért előfordul, hogy taktikai szempontból jobb elengedni egyik vagy másik erősebb motorú kamionnal versenyző ellenfelemet" - nyilatkozta Kiss.

A fesztivállal és családi programokkal egybekötött nürburgringi hétvégén a kamion Eb mezőnyének két versenye között a nézők a Hungaroringre is meghívott, több mint 600 lóerős luxus sportautókat felvonultató Blancpain GT Sprint Series egyórás futamát is láthatták.
    

Vasárnap újabb időmérővel és két további versennyel zárul a kamion Eb idei szezonjának németországi állomása, amely után, augusztus utolsó hétvégéjén a Hungaroringre látogat a mezőny.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....