autósport

Kamion Eb - Kiss Norbert kiesett a mogyoródi zárófutamon

2017.08.27.

- Kiesett, így nem szerzett pontot a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnap délután rendezett negyedik, utolsó futamán.

A 32 éves szombathelyi pilóta a kora délutáni harmadik versenyen a második helyen ért célba, így a fordított rajtrács szabálya miatt a záróviadalon a hetedik helyről rajtolt. Az első körben egy helyet sikerült előrébb jönnie, majd nagy csatába kezdett az előtte haladókkal, miközben az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko felküzdötte magát az első helyre.



A hatodik körben a magyar versenyző műszaki hiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet, az élen pedig a 11 körös futam végéig már nem változott a helyzet. Lacko mögött a mezőny egyetlen női pilótája, a német Stephanie Halm végzett másodikként, míg a harmadik helyen Lacko csapat-, és honfitársa, David Vrsecky ért célba. Lacko 232 ponttal vezet az összetettben, Kissnek és a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahnnak egyformán 174 pontja van a második helyen.

A szervezők tájékoztatása szerint a kamion Eb mogyoródi hétvégéjén 32 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....
2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....
2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....