karácsony

Karácsony előtt akár utazás közben is segíthetünk a rászorulóknak

2016.12.08.

Karácsonyig taxizás közben is jótékonykodhat bárki, aki a fővárosi taxik közül a Taxify autóit választja utazásához és a telefonos alkalmazáson keresztül rendel. Az adományozásban résztvevő sofőrök fuvarjaik után 30 Ft-ot ajánlanak fel, majd a befolyt összeget a cég megduplázza. Szavazás során az utasok dönthetik el, hogy a pénzzel melyik három szervezetet támogassa a Taxify.

“A kezdeményezéshez a sofőrök több mint fele már csatlakozott, de a visszajelzések alapján várhatóan szinte az összes autó részt vesz majd az akcióban” - hangsúlyozza Cziraki Dániel, a Taxify operatív vezetője. Kiemeli: a 30 Ft-os összeget az applikációval való fizetés során automatikusan elkülöníti a rendszer. A Taxify facebook oldalán pedig bárki szavazhat arról, hogy melyik három szervezetet támogassa a közös pénzadományból a cég.

„A Taxify egy észt start up cég, mi itthon a magyarországi képviselet vagyunk. Észtországban már október vége óta zajlik a karácsonyi utazási jótékony akció, december közepéig az előrejelzések szerint mintegy 7 000 euró gyűlhet össze. Itthon a sofőrökkel közösen döntöttük el, hogy mi is indítunk egy hasonló gyűjtést. Reméljük, hogy a karácsonyi időszakban sokan választanak jótákony taxit utazásaikhoz és egy tetemes összeggel támogathatjuk majd a kiválasztott szervezeteket – összegez Cziraki Dániel.

A Taxify december 1-gyel egyébként Varsóban is elindította a szolgáltatását, 200 autóval.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....