A funkcionáriusok többség kedvelte a csillagos markát, igaz, a keményvonalasok hivatalosan nem az ezüstösen csillogó háromágúnak, hanem az ötágú vörösnek hódoltak, miközben autóban szívesen elhajlottak.

Az egykori kommunista állampártok garázsaiban többnyire a stuttgarti márka modelljei domináltak, ahogy a legtöbb nyugati prominens és keleti diktátor flottájában.

A keleti végeken éppen egy német pártfejes nem rajongott a német csúcsmárkáért, nem véletlenül, hiszen a Mercedes a Nyugat jelképe volt, Honecker pedig a keleti oldalon uralkodott.

Trabanttal, Wartburggal rangon aluli lett volna pártfőnököket utaztatni, de azért fontos volt, hogy hazaiban autózzon a főnök, ezért Zwickauban melléktevékenységként hathengeres Sachsenring 240-eseket is gyártottak. A háború előtti Horchok eleganciáját, méretét és motorját idéző modellekből 1954-ben százat gyártottak, darabja 27 ezer keletnémet márkába került.

1958. május elsejétől a Horchot idéző H betűs jelvényt a Sachsenringre és persze Trabantra utaló S logóra cserélték, de nem ettől drágult 33 ezer keletnémet márkára az autó, ami 2500 munkaóra alatt készült el a Halle-i karosszériaüzemben.

Az AWZ Sachsenring P240-es típus hossza 4,7 méter, szélessége 1,78 méter, magassága 1,68 méter volt. Soros, hathengeres, 2,4 literes, 80 lóerős teljesítményű benzinmotorjával 140 km/órás sebességre volt képes a 2,8 méteres tengelytávú, 1520 kilogrammos száraz tömegű négyajtós limuzin.

1959-ig összesen 1382 darab készült protokollcélokra, néhány kombi-változatot az NDK televízió használt, hogy tudja tartani a tempót és persze hogy ne lógjon ki a delegációs konvojból.

Készült a P240-esből nyitott változat is: a kéttonnás és százezer márkás autóval a katonai díszszemléken parádéztak a tábornokok.

A rangosabb párt- és állami vezetők jobban szerették a nyugati típusú limuzinokat, de eszükbe sem juthatott nyugat-német márkáról álmodozni. Ez csak egy valaki engedhette meg: Erich Honecker pártfőtitkár és államfő a francia és svéd modelleket kedvelte és használta.

Hosszabb ideig Volvóval és Citroennel közlekedett. Színeknél legalább annyira tudatos volt, mint az autók választásánál, bármit, csak Mercedest ne!

Amikor szocialista országokból, pláne a Szovjetunióból érkezett rangos vendég, akkor előkerültek a pártgarázsból a szocialista modellek, például a ZIL-ek.

Nyugat-német kocsikat a keletnémet pártvezetés nem vásárolt még azután sem, hogy látványosan javult Bonn és Kelet-Berlin viszonya, de amikor a pártfőtitkár az NSZK-ba látogatott már nem tiltakozott a csillagos márka ellen. Szóval nem úszta meg Honecker, hogy 1987. szeptemberi hivatalos látogatásakor Mercedes 600-assal utazzon a repülőtérről a bonni rezidenciára. Nem véletlenül, hiszen évtizedeken át a Mercedes volt a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos protokollmárkája, S-Klassét használt mindegyik német kancellár: Konrad Adenauer, Willy Brandt, Helmut Kohl és Helmut Schmidt is.

A két Németország közötti diplomáciai enyhülés után sem változott a kommunista járműbeszerzés, a politikai rendszer különbségeit autóival továbbra is kifejezte a kelet-német állam és pártapparátus.

A hivatalos flotta többnyire reprezentatív Volvókból állt, de Honecker inkább a lágyabb rugózású Citroënt kedvelte.

A Volvo 264-et 1982-ben a Volvo 760 váltotta fel, de mivel a Bertone már nem gyártott ilyet, az NDK vezetése a svédországi Langholmban, a karosszériaépítő Nilssontól rendelte meg a hosszú 760 GLE 2.7 V6-os automata változatát.

A keményebb futóművű Volvónál a főtitkár jobban kedvelte a hidropneumatikus, szintbeállítós rugózású CX modellt, mely igazi protokoll hintó volt. A 25 centiméterrel hosszabb tengelytávú Prestige változatban hatalmas és kényelmes volt az utastér.

A svéd Nilsson cég 35 darab átalakított Prestige kivitelt szállított, többségüket páncélozták, néhányat meg is hetven centivel meghosszabbítottak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!