Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Kemény F1-es hétvége jöhet Szingapúrban - eső a szaunában?

2025.10.02.

A versenynaptár egyik legnehezebb pályája vár a Forma–1-es mezőnyre a hétvégén – akár nehezítő tényezőkkel.

Szingapúrban folytatódik a Forma–1 2025-ös bajnoki küzdelme. Az F1 történetének első villanyfényes helyszíne a 2008-as debütálása óta fizikális szempontból amolyan mércévé vált a versenyzők számára. A sok kanyar, a meleg és párás idő, valamint a közel két óráig tartó versenyek miatt ez az utcai pálya az egyik, amihez igazítják a fizikai felkészülésüket: aki itt kibírja a terhelést, bárhol helyt tud állni.

Szingapúrban nem ritka, hogy a versenyzők akár 4 kilogrammot is leizzadnak a testsúlyukból a verseny során, és a több mint 50 fokos pilótafülkében a kiszáradás és a koncentrációvesztés csak tovább növeli a pályát szegélyező közeli falak által jelentett kockázatot.

Fotó: hirado.hu / XPB

„Szingapúr az egyik kedvenc pályám, de mindig nagyon meleg van. Nekem mindig nagyon hűvös körülmények között kell aludnom, szóval a szobámat a lehető leghűvösebbé kell tenni, és az ágyamat is igyekszem a lehető legjobban hűteni” – mondta Lando Norris egy versenyhétvégét felvezető eseményen a The Straits Timesnak, hozzátéve, az európai időzóna tartása, vagyis az alvás és az utazás is nehezítő tényező számukra Szingapúrban.

Ha mindez nem lenne elég, az idei hétvégét az időjárás is bonyolíthatja, hiszen a következő napokban esőre is számíthatnak a résztvevők.

Az előrejelzések szerint a pénteki két szabadedzést viharos zivatarok és enyhébb széllökések vezethetik fel. Esőre már hat órával az első tréning előtt van sansz, és akár a második gyakorlást is rendezhetik vizes pályán. Ehhez 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet és magas, 60-70%-os páratartalom társulhat, ami tovább növelheti a hőérzetet.

Szombaton esős lehet a harmadik szabadedzés az időmérőre viszont felszáradhat a pálya. A hőmérséklet valamelyest csökkenhet.

Az eső valószínűsége a vasárnapi versenynapon lesz a legalacsonyabb, a hőmérséklet akkor 30 fok alatt maradhat a versenyen, a 70%-osnál magasabb páratartalom miatt viszont ezt ennél melegebbnek fogják érezni a versenyzők.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....