Chevrolet

Képeken az új Chevrolet Cruze

2014.04.01.

A kompakt négyajtós modell második generációja mutatósabb külsővel és jobb minőségű belső térrel próbál vásárlókat fogni.


A második generációs Cruze hivatalos világpremierje április második felében lesz a Pekingi Autószalonon. Az új nemzedék fényszórói megszólalásig hasonlítanak a frissített Ford Focus fényszóróira, a megnövelt hűtőmaszkok miatt azonban az orr-rész egészen egyedire sikeredett, amihez az is hozzájárul, hogy a tetővonal kupésan lejt hátrafelé. Természetesen megjelentek a LED-es nappali fények is a ködlámpa fészke mellett. A hátsó lámpák a Nissan Qashqai-t és a Ford Kugét juttatják eszünkbe, de az összhatás egyáltalán nem lett rossz.

Belül puha műanyagokkal, sok alumínium- és zongoralakk színű díszbetéttel emelték a minőségérzetet, és az érintőképernyő is nagyobb lett, mint korábban. Kínában egy új fejlesztésű 1,5 literes, 112 lóerős szívómotorral és az elődből ismert 1,4 literes, 140 lóerős turbómotorral kerül forgalomba a Cruze II, váltóból háromféle áll rendelkezésre: öt- illetve hatfokozatú kézi, illetve hétfokozatú duplakuplungos automata.

A kompakt négyajtós Chevrolet-t Európában aligha fogjuk látni, mivel a márka hamarosan kivonul az öreg kontinensről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....
2026.07.21
Idén először sikerült teljesítenie a Shell Eco-Marathon szigorú műszaki vizsgáját magyar....
2026.07.21
Az ASFINAG ( osztrák autópályafenntartó cég) alkalmazottai tavaly 8900 tonna szemetet gyűjtöttek az....