autókiállítás

Kérdőjeles show-technika: miért üresek a klasszikus autós szentélyek?

2023.01.29.

Mi lesz a klasszikus szakmai bemutatókkal, miért halt meg a genfi és hogy áll az autóexpó kontra CES-meccs?

 

Az autószalon egykor zarándokhelynek számított, kollégáimmal olyannyira szentélynek tartottuk a detroiti, genfi, frankfurti, tokiói, vagy párizsi nemzetközi kiállítások pavilonjait, hogy öltözködésünkkel is tisztelegtünk. Pedig többségünk utálta az öltönyt, melyben agyon izzadtuk magunkat a többezer wattnyi halogénnel megvilágított csarnokokban, miközben bámultuk, fotóztuk a premiermodelleket, hallgattuk az olykor elviselhetetlenül hosszú és önfényező prezentációkat. Mindezt azért, hogy végre lehulljon a lepel és láthassuk a világújdonságot.

Ezek igazi gálák voltak, ahol megjelent az autóipar krémje, megjelenésükkel, öltözékükkel ők is megtisztelték egymást. Az elegánsabb ruha alatt nem mindig az újdonságok és sztártervezők miatt nőtt meg a pulzusunk, hanem inkább azért idegeskedtünk, hogyan jutnak el majd fotós tudósításaink szerkesztőségeinkbe. Mert bizony a korai mobilhálózatok még a legrangosabb tavaszi nemzetközi autókiállításon sem voltak képesek egyszerre többezer újságírót, fotóst, üzletembert kiszolgálni

A mobilhálózat napjainkban már 5G-s, szóval bírja a koncentrált igénybevételt a Palexpóban is, de hiába, mert a genfi repülőtérrel szinte összenőtt pavilonokban immár ötödször marad el a nemzetközi autókiállítás.

Voltak ígéretetek, vagy inkább csak ámítások, hogy 2023-ban kettőt is rendez a stáb, a tavaszit Genfben, az őszit a Qatar Tourismmal közösen Dohaiban. Maurice Turettini, a svájci autószalon elnöke a korábbi kiállítások elmaradását a koronavírus-járvánnyal magyarázta, Sandro Mesquita vezérigazgató szerint az idei törlés oka a világgazdasági és a geopolitikai bizonytalanság.

Közben elbúcsúzott Genftől a COTY (Car of the Year) 57 tagú zsűrije is és idén már nem a hagyományos svájci helyszínen, hanem belgiumi Circuit de Mettet-en tartott választás után Brüsszelben hirdette ki a 2023-as Éva autóját, a Stellantis csoport Olaszországban tervezett és Lengyelországban gyártott Jeep Avenger modelljét.

Jutott azért premier is a brüsszeli autóshow-nak: a Mazda itt mutatta be legújabb Wankeljét: a plug-in hybrid MX-30 e-Skyactiv R-EV bolygódugattyús motort használ áramtermelő generátorként.

A kiállításon parkolt a majd ezer lóerős Lotus elektromos SUV, ám igazából csak az Eletre megnövelt teljesítménye volt hírértékű, ennél több „szenzációs” bemutató nem is jutott a belga fővárosnak, ami nem csoda az elmúlt évek trendjeit figyelve. A 2023-as rendezvényre a remélt háromszázezer helyett 271,057-en látogattak, a 2020-as nézőszám félmillió volt.

Hát ennyit a két európai nemzetközi autószalonról, Genfről, Brüsszelről...

A Nemzetközi Autógyártók Szövetsége (OICA) tanulmányban elemezte a látogatók és kiállítók elmaradásának okait, ez a szervezet minősíti és kategorizálja a járműexpókat. Mostanság egyre kevesebb a jelentkező, mert egy kevésbé jó üzlet, aminek oka az egyre szűkebb felhozatal. Másfél évtizede még egymásra licitáltak a gyártók a látványos autópremierekkel, tanulmánymodellekkel és show-kocsikkkal, az elmúlt években ezekből egyre kevesebb jutott az OICA minősítésű expókra.

A nézőszám csökkenése pedig nemcsak az autókiállítások rendezőinek bevételét csökkentette, hanem az erre épülő idegenforgalmat is, márpedig Detroit, Genf, Frankfurt, Párizs, Tokió szállodái, éttermei, taxisai és persze a légitársaságok is jelentős bevételhez jutottak a nemzetközi bemutatók idején. Az elmúlt években az autómárkák sorra mondták le megjelenésüket, így nem csoda, hogy folyamatosan esett a látogatottság.

Már a pandémia előtt is egyre kevesebben látogatták a rangos nemzetközi autószalonokat, emiatt a gyártók nem is annyira ezekre, mint inkább a CES-re koncentráltak, a párizsi és frankfurti show látogatottsága már messze millió alá ment, nem véletlen, hogy egyre több márka átértékelte expó-stratégiáját.

2014-ben már nem az év első első autókiállítására, a Detroit-i NAIS-ra, hanem Los Angeles-i, a Consumer Electronics Show-ra időzítette premierjét az Audi, a BMW és a Mercedes, annak ellenére, hogy a CES nem autós rendezvény, ahogy a neve sem. A Consumer Electronics Show elektronikai berendezések fogyasztói fóruma, igaz ezekkel az eszközökkel már jónéhány éve telepakolják a gyártók modelljeiket. Nem véletlenül láthatta először itt a nagyközönség a robotkutyát, az AVTR modellt, a giga méretű ívelt műszerfalat, a lézer világítástechnikát, a repülő autót és még sok járműipari újdonságot.

911 és Covid után...

Nemzetközi autókiállítás szervezésére először a franciák vállalkoztak, az 1898-as párizsi szalonon már az európai márkák többsége szerepelt.

Ahogy az automobilban, úgy bemutatóban is a németek voltak az úttörők: a világ első autó-kiállítását 1897. szeptember 30-án rendezték Berlinben. Carl Benz, Gottlieb Daimler, Ernst Kühlstein és Friedrich Lutzman ötlete nyomán a Carl Gause által tervezett patinás épületben, a Bristol Hotelben, az Unter den Lindenen mutattak be nyolc német Motorwagent.

A Majna menti Frankfurtban 1951. áprilisában rendeztek először autókiállítást, erre 570 ezren váltottak jegyet. Az IAA (International Autmobil Austellung) látogatottsága folyamatosan nőtt, és 1999-ben már meghaladta ez egymilliót. A lendület 2001. szeptemberében tört meg: az amerikai terroresemények és európai bombariadók idején negyedmillióval kevesebben váltottak jegyet.

2008-as válság utáni időben folytatódott a kedvezőtlen trend: amíg a 2002-es rekordévben 1,2 millióan, 2017-ben már csak 810 ezen, 2019-ben 560 ezren zarándokoltak az autók Mekkájába, de ők is csalódottan távoztak, mert a szokásosnál jóval kevesebb volt az újdonság.

A költségtakarékosság jegyében nem jelent meg a Toyota, a Peugeot, a Citroen, a DS, a Mazda, a Nissan, az Infinti, a Kia, a Volvo, a Renault, a Dacia, a Mitsubishi, a Subaru, a Suzuki, a Chevrolet, Cadillac, a Rolls-Royce és az Aston Martin. Már akkor is távol maradtak a Fiat Chrysler Automobiles márkái, az Alfa Romeo, a Ferrari, a Maserati. a Dodge és a Jeep.

A legutolsó frankfurti autósexpóra már csak 400 ezren látogattak ki: az IAA adatai szerint 95 ország 744 cége állított ki, a standokon is kötelező volt a maszkviselés.

Költözés, biennálé

A Covid előtt kétévente rendezték a legnépszerűbb őszi nemzetközi autókiállítást, melyet 2020-ban töröltek. A világjárványtól függetlenül már többször felmerült, hogy elköltözik Frankfurtból az IAA. Az újraegyesítés után sokan Berlint javasolták, ami ismét főváros lett, de végül nem tért vissza az OICA autós naptárába az Avus Automobil Austellung, mely a legendás versenypályáról kapta nevét. Hetven év után mégis költözött az International Automobil Austellungk, amit már nem Frankfurtban, hanem Münchenben rendeztek, erről a Német Autógyártók Szövetsége (VDA) döntött.

2021-es IAA 400 ezer látogatója igencsak csalódott, mert az újdonságokat a város több helyszínén mutatták be, ráadásul több volt a kétkerekű, mint az autó...

Kőbányai show

A kőbányai Automobil kiállításra 2005-ben még százezernél többen vettek jegyet, de volt idő, amikor kétszer ennyien látogattak ki a Hungexpóra, ahol az Opel világpremiert is tartott.

2008. májusában félszáz helyett mindössze öt márka importőre vett részt, a szegényes kollekcióra pedig csak 15 ezren voltak kíváncsiak. A sok oldtimer, és száznál több amerikai autó nem pótolta a tanulmányautókat és extravagáns sportkocsikat.

Némileg felpezsdült az autósélet a Hungexpón, amióta az Autó Motor Tuning Show-val (AMTS) együtt rendezik a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítást, melynek szomszédságában az itthon működő márkák is megjelennek újdonságaikkal.

Fotók: Audi, Czinger, Daimler, Boros Jenő

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....