segítségnyújtás elmulasztása

Két hónap után kattant a bilincs a halálos gázolás elkövetőjén

2024.09.02.

Kerékpárral közlekedő személyt ütött el 2024. július 9-én 22 óra körül Mercedes ML típusú gépkocsijával egy sofőr a 84125-ös számú úton, Ikrény térségében. A biciklis a helyszínen életét vesztette. A balesetet követően az autóvezető megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el - írja a police.hu.

Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, amelynek keretében rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Fotó: police.hu

Kollégáink az eljárás során kiderítették a férfi tartózkodási helyét, és augusztus 30-án, a kora reggeli órákban a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében őt Öttevényen, a Fő utca egyik házánál elfogták.

A férfi ellen a rendőrök – letartóztatása mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége, illetve veszélyhelyzetet előidéző általi segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt folytatják a büntetőeljárást - írja a police.hu.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..