Chevrolet

Két kínai autót is bemutatott a Chevrolet

2025.07.20.

A hír külön pikantériája, hogy egyiket sem Kínában, hanem Dél-Amerikában. A Chevrolet is felült a kínai export vonatra.

Több hagyományos és nagynevű autógyártó is úgy döntött az utóbbi hetekben, hónapokban, hogy Kínában már futó, az ottani gyártókkal együttműködésben készülő modelljét a világ főbb piacaira is elkezdi exportálni. Ennél a Chevrolet kicsit óvatosabb, hiszen ők nem Európában vagy Észak-Amerikában kezdenek kínai modelleket forgalmazni, hanem elsősorban Dél-Amerikában. Így mutatkozott be a Chevrolet 100-dik brazil évfordulóján Brazíliában a Chevrolet Spark EUV, ami nem más, mint egy átjelvényezett Baojun Yep Plus.

A Kínában már sikeres villanyautó 4 méter alatti, mindössze 101 lóerős, és lesz belőle az ötajtós mellett, háromajtós is, illetve nem kizárt egy pickup változat érkezése sem. A kínai mérés szerint 401 km hatótávot ígérnek neki. A másik autó már egy nagyobb crossover, ami Chevrolet Captiva néven érkezik a dél-amerikai, közép-keleti és afrikai piacokra. Kínában Wuling Starlight S vagy Xing Guang S néven értékesítették ugyanezt a modellt, és szinte módosítás nélkül viszik, átjelvényezve az említett piacokra, mint megfizethető családi crossover, aminek 510 km-es hatótávot ígérnek és 7,7 másodperces 0-100-as gyorsulást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....