közlekedés

Két közlekedési nagyprojektről döntött a kormány

2014.05.31.

A kormány bruttó 8 milliárd forinttal emelte az M0-s körgyűrű bővítésének támogatását - a határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

A projekt keretében kétszer háromsávos és leállósávos autópályává bővül az M0-s M1 és M5 közötti szakasza. A határozat melléklete szerint a projekt tartalmazza továbbá a Növény utcai átkötés kialakítását, a Váza utcai csapadékvíz-átemelő bővítését és a XXIII. kerületi Gyáli patak mederrendezési munkáit. A projekt eredeti támogatása 97,5 milliárd forint volt, ez növekszik meg most 8 milliárddal.


A határozatban a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy állítsa össze az uniós nagyprojekt módosítási kérelmét, és hozzájárult ahhoz, hogy a miniszter az Európai Bizottsággal a módosításról tárgyalásokat kezdeményezzen. A kormány múlt év július elején már határozott arról hogy az M0 ezen részének egyik 3 kilométeres szakaszán meg kell erősíteni a burkolatot, ami 889 millió forintba kerül. A kormány akkor felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy állítsa össze az uniós nagyprojekt módosítási kérelmét, és hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Európai Bizottsággal a módosításról tárgyalásokat kezdeményezzen. A kormány ezt a határozatot most visszavonta.

A kormány a másik határozatában hozzájárult az ürömi elágazásnál lévő körforgalmú csomópont építéséhez, és a nagyprojekt támogatási szerződésének megkötéséhez. A Budapest–Esztergom vasútvonal szintbeni kereszteződésének kiváltását szolgáló építkezés nettó 804 millió forintba kerül, ezt adja az EU, támogatásként. A 217 millió forintos áfa viszont a KÖZOP hazai társfinanszírozásából származik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....
2026.07.21
Norvégia olyan beruházásba kezdett, amilyen még nem volt a történelemben.   ..
2026.07.21
Több százezer európai Uber-sofőr számára válhat egyszerűbbé az elektrifikált közlekedésre való....
2026.07.21
– A Hyundai Motor Company három díjjal térhetett haza a rangos Red Dot Award: Design Concept 2026....