Citroën C4 Cactus

Két litert fogyaszt a Citroën új C4 Cactus tanulmánya

2014.09.18.

A Citroën ezzel az autóval reagált a francia állam kihívására, amely az autógyártókat arra kötelezi, hogy 2020-ig készítsenek 2 literes átlagfogyasztású szériaautót.

A Párizsi Autószalonra készített C4 Cactus tanulmányautó számos módosítást tartalmaz a szériaautóhoz képest, amelyek mind a fogyasztáscsökkentést szolgálják. Teljesen új, mélyebbre húzott lökhárítót tettek előre három légbeömlővel, amelyek automatikusan nyílnak ki annak a függvényében, hogy a motornak mennyi hűtésre van szüksége. Zárt állapotban természetesen a légellenállást javítják.

 

Hátul nagyobb légterelő irányítja a levegőt, a 19 colos könnyűfém felniket pedig úgy tervezték, hogy a rajtuk lévő nyílások zárhatóak legyenek, ha a fékeknek épp nincs nagy hűtési igénye. Ugyancsak a légellenállás csökkentése miatt cserélték le a hagyományos tükröket videokamerára. Az összes módosítás eredményeképp a C4 Cactus légellenállása 20 százalékkal csökkent a szériaautóhoz képest.

A fogyasztáscsökkentés nem csak aerodinamikával, hanem tömegcsökkentéssel is segítik: a karosszériában alumíniumot, kompozit műanyagokat és nagyszilárdságú acélokat is felhasználtak, így a Cactus tömegét 100 kilogrammal sikerült lefaragni a szériaautóhoz képest, így csak 865 kilogrammot nyom a mérlegen.

A meghajtásról a sűrített levegős hibrid hajtáslánc, a Hybrid Air gondoskodik, amely a háromhengeres 1,2-es PureTech benzinmotorból, a csomagtartó alatt elhelyezett sűrített levegő tartályából, a hidraulikus motor/pumpából és egy automatikus váltóból áll. Háromféle hajtásmód választható: csak levegős hajtás, csak benzines hajtás, és a kettő kombinációja. A tanulmányautó fogyasztása mindössze 2 liter/100 km, amihez képest kifejezetten dinamikusan mozog: a 0-100 km/h-ra 9,5 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége közel 200 km/h.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....