Déli pályaudvar

Két márciusi hétvégén szünetel a vasúti forgalom a Déli pályaudvaron

2026.02.25.

Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a vasúti forgalom a Déli pályaudvaron - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.

A Déli pályaudvar vágányainak, berendezéseinek karbantartását a két hétvégén mintegy 100 szakember, pályakarbantartó kisgépek, vasúti szerelvények, speciális gépláncok segítségével végzik el. A munkálatok ideje alatt nem tudják majd biztosítani a személyszállító vonatok közlekedését a Déli pályaudvar és Kelenföld között, ezért március 7-én és 8-án, valamint 28-án és 29-én jelentősen módosul a Déli pályaudvart érintő vasútvonalak menetrendje - hangsúlyozták.

A Déli pályaudvar és Kelenföld között - jellemzően 15 percenként induló - MÁV-buszok segítik majd az utasokat az eljutásban. Közölték azt is, hogy a munkálatok megkezdése előtt, már pénteken késő este is számítani kell rövidebb útvonalon, Kelenföldig közlekedő vonatokra, és néhány hétfő hajnali vonat szintén Kelenföldről indul.

Ezenkívül a március 29-i óraátállítás miatt is változik néhány vonat közlekedése, az óraigazítást bevárva, később indulnak Kelenföldről vagy köztes állomásról - írták.

A munkálatokról azt közölték, hogy a vasúti pályahálózaton többek között sín, betonalj- és talpfacserét, továbbá zúzottkőpótlást, ágyazatrostálást és cserét, váltó- és vágányszabályozásokat terveznek.

Két peron végén mintegy 1500 négyzetméternyi felületen aszfaltoznak is; a felsővezeték-hálózat egy részét átvizsgálják, vezetékeket cserélnek; hidász szakemberek megvizsgálják az alagutat és a támfalakat; kivágják a vasúti közlekedésre veszélyes fákat; karbantartják, illetve nagytakarítást végeznek az utasterekben, lépcsőkön, peronokon, perontetőkön és a peronbútorokon - sorolták.

A beruházás mintegy 150 millió forintos költségét saját forrásból finanszírozza a vasúttársaság - áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....