tachográf

Két teherautó-sofőr is csalt a tachográffal - távirányítóval manipulálták

2024.06.28.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei néhány óra alatt két olyan teherautót is ellenőriztek, amelyekben a sofőrök távirányítóval manipulálták a menetíró készülékek adatait.

A NAV pénteken közölte az MTI-vel, hogy csupán néhány perc eltéréssel követte egymást Vértesszőlős és Lábatlan között egy magyar fuvarozó két teherautója, amelyeket a hatóság munkatársai hajnalban állítottak meg.

Az első gépkocsi fülkéjében találtak egy távirányítót két gombbal felszerelve; az eszköz kipróbálásakor kiderült, hogy módosítja a menetíró készülék által rögzített adatokat, valamint a sebességmérő-, a szervo- és a fékberendezést.

Az egyik gomb lenyomásával a készülék egyéb munkát rögzített vezetés helyett, a másik gombbal pedig újra üzembe helyezte a tachográfot - tették hozzá.

Néhány perccel később a fuvarozó egy újabb tehergépkocsiját állították meg a járőrök; a sofőr megpróbálta elrejteni saját kapcsolóját, de nem járt sikerrel, a járőrök őt is leleplezték. Megjegyezték, hogy bár az ellenőrzés napján nem használták a készüléket, de a csalásra alkalmas eszköz miatt az elkövetők akár milliós bíráságra is számíthatnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....