USA

Kétféle három üléssoros elektromos SUV is érkezik a Toyotától

2024.07.08.

Két irányból közelíti meg a nagycsaládos elektromos szabadidőjármű kérdését a Toyota. Az egyik új fejlesztésnél a hét ülés adott, és a villanymotor lesz az újdonság, a másiknál pont fordítva.

Rövid időn belül két hasonló témájú, de egymástól deklaráltan független bejelentést tett a Toyota észak-amerikai központja, a Toyota Motor North America (TMNA.) A vállalat két legnagyobb üzemében, a Kentucky állambeli Georgetownban (Toyota Motor Manufacturing Kentucky, TMMK), illetve az Indiana államban található Princetonban (Toyota Motor Manufacturing Indiana, TMMI) egyaránt egy-egy három üléssoros, akkumulátoros elektromos szabadidőjármű gyártását készítik elő.

Mindkét kezdeményezés jelentős beruházással jár: az 1986-ban alapított TMMK üzemében 1,3 milliárd, míg a tíz évvel fiatalabb TMMI gyárban 1,4 milliárd dolláros (471, illetve 507 milliárd, azaz összes kis híján egybillió forint!) ráfordítással alakítják ki az összeszerelő sorokat, valamint a szintén vadonatúj akkumulátorcsomag-összeszerelő üzemeket. Ez utóbbiakat a tavaly októberben bejelentett, és 2025-tól már üzemelő, 8 milliárd dolláros (2,9 billió Ft) ráfordítással megvalósuló észak-karolinai akkumulátorgyár (Toyota Battery Manufacturing North Carolina, TBMNC) fogja ellátni akkumulátormodulokkal.

Felmerülhet a kérdés, miért kell két helyszínen gyártani ugyanazt az autót? Nos, minden jel arra mutat, hogy nem ugyanarról az autóról, hanem két, egymástól független projektről van szó. Míg ugyanis a TMMI 7500 főt foglalkoztató, évente 360 ezer autót gyártó üzemében jelenleg csupa három üléssoros modell – a Toyota Sienna buszlimuzin, a Toyota Highlander és Grand Highlander szabadidőjárművek, valamint az utóbbival rokon Lexus TX – készül, a TMMK az ezekkel azonos műszaki alapokra (TNGA-K platform) épülő, de csak ötszemélyes kivitelben készülő Toyota Camry szedánt, valamint a Toyota RAV4 crossovert gyártja.

Azt már korábban bejelentette a TMNA, hogy az új generációs Toyota Highlander BEV kizárólag akkumulátoros elektromos hajtáslánccal készül majd – ennek ad majd otthont az indianai üzem. Kentuckyban ezzel szemben minden bizonnyal a Toyota bZ4X esztétikai és műszaki részleteit hasznosító Toyota bZ5X gyártósort készítik elő. Ez magyarázatot adhat arra, miért kell két családi villanyautó a Toyotának.

A Highlander BEV (amelynek végleges neve egyelőre nem ismert, ahogy a bZ5X is csak egy valószínűsíthető elnevezés) tradicionális akkumulátortechnológiával, viszonylag konzervatív hatótávolsággal és megfizethető árfekvéssel kerülhet piacra. A bZ5X esetében ellenben nem kizárható, hogy ez lesz az egyik első Toyota modell, amely megkapja a gyártó akár 1000 kilométert meghaladó hatótávolságú, következő generációs akkumulátorát, azaz a futurisztikus formatervhez előremutató, jövőálló technológia és ehhez mérhetően magas presztízs társul majd. A két modell tehát eltérő ügyfélkörök számára lesz majd vonzó és elérhető, összhangban a Toyota azon célkitűzésével, hogy mindenki számára szabad választást biztosítson a mobilitás terén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....