taxistüntetés

Kétkötetes összefoglaló könyv jelent meg az 1990-es taxisblokádról

2016.01.20.

Kétkötetes, hétszáz oldalas összefoglaló műben elemzi az 1990. őszi taxisblokád történéseit és hátterét a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki).

Bíró Zoltán főigazgató a kiadványt bemutató szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az MTI-nek arról beszélt, teljesen új képet nem festettek a negyedszázaddal ezelőtti eseményekről, amelyeket a munkában gondosan dokumentáltak.
    

Fotó: MTI

"Itt a kormánybuktatás volt a program" - jegyezte meg, hozzátéve, azon lehet vitatkozni, hogy eredetileg is ez volt-e a cél, vagy a szerencsétlen kormányzati kommunikációra ráépülve jelent meg ez a szándék.

Közölte, az SZDSZ így akarta elérni azt, amit a választásokon nem sikerült, az eseményekbe pedig "sajátosan avatkozott bele" a szabad demokraták által jelölt köztársasági elnök is. Mint mondta, azokban a napokban hajszálon múlott, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki Magyarországon.

Az MTI érdeklődésére Bíró Zoltán arról beszélt: Horváth Balázs akkori belügyminiszter levéltári hagyatékában kutatva M. Kiss Sándor, a Retörki tudományos főigazgató-helyettese által fellelt anyagok alapján döntöttek úgy, hogy az összefüggések feltárásába kezdenek.

Megemlítette: bő fél esztendeig gyűjtötték az anyagot a Szekér Nóra és Nagymihály Zoltán által szerkesztett kiadványhoz, és nehézséget jelentett, hogy külön kellett kikérni a budapesti és az országos rendőr-főkapitányság máig zártan kezelt anyagait, és engedélyt szerezni a publikálásukra. Hozzátette: ezeket az anyagokat egészítették ki az egykori résztvevőkkel készített interjúkkal, sajtóválogatással, valamint a témát áttekintő tanulmányokkal.

Szekér Nóra, a kiadvány egyik szerkesztője az eseményen azt mondta: az 1990. őszi négynapos eseménysorozat "a magyar társadalom elemi élménye volt", amely a rendszerváltozás számos problémáját hozta felszínre, ehhez kívántak munkájukkal újabb szempontokat, megközelítéseket adni.

1990-ben átlagosan 65 százalékkal drágult a benzin, ezért a taxisok október 25-én tiltakozásba kezdtek, amely országos akcióvá terebélyesedett. Az érdekegyeztető tárgyalások eredményeként október 28-án a kormány az energiaár liberalizálásának parlamenti megvalósításáig elfogadta az árcsökkentést. Ezután megszűnt a blokád, és helyreállt a közlekedés. 

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....