magyar rendőrség

Kétszer is el akarták lopni ugyanazt a Mustangot Újpesten (Videóval)

2025.11.28.

Végül egyszer sem sikerült, az elkövetőket elfogták – írta a police.hu.

Képünk illusztráció

Egy IV. kerületben parkoló Ford Mustangot próbáltak ellopni november 23-án este. Az elkövetőknek sikerült kinyitni a jármű ajtaját, beindítani azonban már nem tudták, mindössze a fényszórókat kapcsolták be. Egy órával később visszatértek és újra próbálkoztak, ám ezúttal is csak a világítóberendezést hozták működésbe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket. Nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt, így felmerült, hogy nem fognak együttműködni a rendőrséggel, ezért másnap bevetési egységekkel fogták el őket.

Az 51 éves K. Sándort a Terrorelhárítási Központ, míg a 44 éves J. Istvánt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai fogták el egy Pest vármegyei településen. A nyomozók mindkét férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nyomozók lefoglalták a gyanúsítottaktól a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket. Az elfogásról itt láható videó.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....