AutoWallis Csoport

Kevesebb gépjárművet adott el az első negyedévben az AutoWallis

2026.04.16.

Az AutoWallis csoport kiskereskedelmi üzletága 9,9 százalékkal több új gépkocsit adott el az idei első negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a csoport összesített adatai szerint ugyanakkor 1,8 százalékkal csökkent az értékesítés, mert a nagykereskedelmi üzletág 5,8 százalékkal kevesebb járművet értékesített - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a hazai piacon az AutoWallis kiskereskedelmi üzletága 6 százalékkal több járművet adott el, míg Szlovéniában 24, Csehországban pedig 13 százalékkal növekedtek az eladások.

A szervizórák száma 1,6 százalékkal emelkedett az első negyedévben. A bővülést a debreceni szerviz megnyitása segítette, ugyanakkor a korábbi évekhez képest hosszabb havas, az ügyfeleket a közlekedésben akadályozó időjárás kedvezőtlenül hatott a tevékenységre.

A nagykereskedelmi üzletág értékesítése elsősorban a KGM márka visszaesése, valamint a Renault és Dacia számainak csökkenése miatt mérséklődött. Mindhárom márka teljesítményére kedvezőtlenül hatott a kínai márkák által diktált árverseny, amelyre a KGM újrapozicionálással reagált, ennek pozitív hatásait a menedzsment a második negyedévtől várja. A Dacia egész Európában tapasztalható visszaesése átmeneti, főként logisztikai és gyártási okokra, valamint a modellkínálat átalakulására vezethető vissza - közölték.

Folytatódott ugyanakkor az Opel teljesítményének javulása, és a tavaly indult romániai Nissan-értékesítés is erősödött. A nagykereskedelmi üzletág előző évhez képesti visszaesése átmenetinek tekinthető, a következő időszakban növekedés várható - jelezte az AutoWallis.

A mobilitási szolgáltatások üzletágnál 7,2 százalékkal nőtt a bérleti események száma, míg a bérleti napok száma 12,2 százalékkal bővült. Az AutoWallis csoport átlagos flottamérete 5,4 százalékkal emelkedett az év első három hónapjában.

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, árfolyama az elmúlt egy évben 146 és 177 forint között alakult.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....