Kia Motors

A Kia bemutatta első pickupját, a Kia Tasmant

2024.11.14.

A Kia bemutatta a nagyvilágnak az első pickupját, amely Kia Tasman névre hallgatni, és azzal a nemes céllal kelt életre, hogy versenybe szálljon a kategória nagyágyúival, a Ford Rangerrel és népes családjával, no meg a Toyota Hiluxszal.

A Dzsiddai Nemzetközi Autószalonon bemutatott autó megjelenésével leszámol a kategóriához köthető sztereotípiákkal, forradalmasítja a pickupok világát. Való igaz, hogy az autó sok tekintetben különbözik a nagy vetélytársaitól, különösen, ha előlről kémleljük.

A bemutatóra készülve a dél-koreai vállalat néhány képet, illetve rövid videofelvétel mutatott be róla, amelyek azonban nem tárták fel az autó valódi „énjét”, felszínes képet adtak róla azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felcsigázzák az érdeklődést a világpremier előtt, amelyet élőben közvetítettek a Youtube videomegosztó csatornán.

     Pedig a pickup megjelenése távolról sem meglepetés, a Kia már 2022-ben beharangozta, hogy 2027-ig nem is egy, hanem két kisteherautót dob a piacra, az egyik „speciális”, a másik „stratégiai” lesz, bármit is jelentsenek ezek a jelzők. 

    A pickupot 5,41 méter hosszú, 1,93 méter széles, duplakabinos és szimplakabinos változatban fogják forgalmazni.  A duplakabinos platója közel 1,2 köbméteres lesz. A Tasmant 2,5 literes,    281 lóerős, 421 Nm-es forgónyomatékú turbó feltöltővel ellátott benzines motorral, illetve és 2,2 literes, 210 lóerős, 441 Nm-es dízellel látják el. Az előbbihez csak nyolcsebességes automata váltó jár, az utóbbit hatfokozatú kéziváltóval is lehet majd kapni, hátsó- és összkerékhajtással egyaránt. Maximálisan vontatható tömege 3,5 tonna.

A Kia új modellje feltehetően a szárba szökkenő pickup-dinasztia „ősatyja”  lesz. A Kia elsősorban az ausztrál piacot célozza meg a kisteherautójával, s ez összefüggésbe hozható a modell nevével, hiszen kaphatta akár az Ausztrália délkeleti csücskénél fekvő Tasmaniáról, vagy pedig az Ausztrália és Új-Zéland között fekvő Tasman-tengerről.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....