Kia EV

Kia: villanyos utódot kaphat a Picanto és a Stinger

2024.09.20.

A kínálat aljára érkező EV1 mellett, terveznek egy 600 lóerőnél is erősebb, márkaépítő modellel is.

Ho-sung Song, a Kia elnöke az Európa Év Autója tesztvezetés során nyilatkozott a sajtónak, amiben a jövőbeli modellek kérdését is feszegette. Annyit már tudni, hogy a koreai márka levédette EV1-től EV9-ig az összes típus jelölést, és azt is megerősítették, hogy hamarosan érkezhet az EV3 crossover alá egy még kisebb, akár 30 000 euró alá beárazott, elektromos, városi terepjáró, EV2 néven. Ugyanakkor a Kia vezér szerint egy még kisebb villanyautóra még egyszerűen nem érkezett el az idő, de mindenképp terveznek vele.

Song szerint a Picanto elektromos utódjának 15 és 20 ezer euró közötti árat céloznak meg, hogy megfizethető maradjon, de nekik se legyen veszteséges. Ehhez azonban az akkumulátor technológiának a mostaninál sokkal olcsóbbnak kell lennie. Ugyanakkor a kínálat másik felére is gondolnak, és az elnök szerint a Stinger GT-hez hasonló presztízs modellben már gondolkodnak a villanyos jövőben is. Ehhez ráadásul már meg is lenne a megfelelő padlólemezük, az EV6 és EV9 alatt lévő E-GMP, amit simán használhatának egy összkerekes, kétmotoros szuperkupé alatt. Noha Song is látja, hogy jelenleg megcsappant a kereslet az elektromos autók iránt, szerinte hosszútávon egyáltalán nincs miért aggódniuk, és kitartanak a villanyos kínálat mellett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....