Boeing

Kiadta a Boeing a veszélyes 737 MAX-ok szoftverfrissítését

2019.03.29.

A repülésirányító rendszere szoftverének frissítése újabb biztonsági funkciókkal bővült, amelyekkel elkerülhető lesznek az újabb katasztrófák.

A chicagói székhelyű repülőgépgyártó tájékoztatása szerint az átesésvédelmi rendszer (MCAS) a korábbiaktól eltérően a repülőgépre telepített mindkét állásszögjelző berendezés adatait képes lesz olvasni, ha a két jel között 5,5 fokos, vagy annál nagyobb eltérés mutatkozik, akkor nem aktiválja az MCAS-t. Probléma esetén a védelmi rendszer a frissítés után nem térítheti ki a vízszintes vezérsík lapátjait annál nagyobb mértékben, mint amit a pilóták képesek kézi vezérléssel ellensúlyozni, ezzel biztosítható a teljesen manuális vezetés. A korábbi MCAS csak akkor aktiválódott, amikor az automatika ki volt kapcsolva.

A szoftver frissítése mellett a Boeing a 737 MAX kiképzőprogramját is módosította, a kezelési útmutatásokba több információt helyezett el és módosultak egyes ellenőrzőlisták is. A Boeing közölte: a frissítéseket több száz órányi tesztelés, elemzés és két tesztrepülés után adták ki.

Az amerikai gyártó legsikeresebb, 737-es modelljének MAX 8-as és 9-es verzióit március 13-án parancsolta földre a Szövetségi Légügyi Hatóság, miután több ország is megtiltotta a gépek használatát a légtérben. Az ügy hátterében az áll, hogy fél éven belül két repülőgép, az indonéz Lion Air JT610-es, illetve az etióp Ethiopian Airlines ET302-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX is lezuhant röviddel a felszállás után.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....