Manapság, ha az ember kinéz a ház előtt parkoló családi autóra, nem is gondolná, hogy az 1800-as évek végén, amikor a gépkocsi még csak egy merész újítás volt, vezetése – akárcsak a repülőgépeké – a nemesség és a tehetős fiatalok kiváltsága volt.

A szerencsés csillagzat alatt született, gyakorta léha életmódot folytató fiatalok szemében az automobil az újfajta szórakozás, kaland, versengés jelképe volt. Nem meglepő ez, a fiatal férfiak szinte bármit képesek a versengés szolgálatába állítani. Az autó, a maga addig elképzelhetetlen sebességével tökéletes eszköz volt ahhoz, hogy a kiváltságos ifjak próbára tegyék tudásukat és – figyelembe véve a technológia akkori állását – szerencséjüket.

Az autózás hőskorának egyik legnagyobb alakja, Niki Lauda, Ayrton Senna és Michael Schumacher elődje egy magyar származású fiatalember, Camille Jenatzy volt. Az ifjú feltaláló és autóversenyző édesapja a Kárpát-medencéből vándorolt ki, hogy Belgiumban megnyissa az első gumigyárat. Fia – mérnöki tanulmányai mellett – először kerékpárversenyeken élte ki sebesség iránti vágyait, majd figyelme az autók felé fordult. Franciaország akkoriban az akkumulátortechnológia úttörője volt, és Camille is az elektromos autók iránt kezdett el érdeklődni.

Első versenyét 1898 novemberében teljesítette, amely során a sebesség hajszolásában alulmaradt Gaston de Chasseloup-Laubat gróffal szemben, aki egy Jeantaud autót vezetett, és végül 63 kilométer/órás (39,2 mérföld/óra) sebességet ért el. Camille-nak rögeszméjévé vált, hogy legyőzi a grófot, és végül több versenyen valamint a műhelyében eltöltött hosszú óra után egy torpedóra emlékeztető, két 25 kilowattos elektromotort magában foglaló autóval, 1899. április 29-én elsőként lépte át a 100 kilométer/órás sebességet. Ez a jármű volt a legendás La Jamais Contente.

Jenatzy a rekord után sem hagyott fel a versenyzéssel, éveken át ült a kormány mögött, miközben igyekezett a tervezőasztalon is marandót alkotni. Élete versenyén, 1903 nyarán egy a versenytársai autójánál sokkal gyengébb, eredetileg nem is versenyre tervezett Mercedesben ült és a szemtanúk szerint a szinte járhatatlan, kanyarokkal és buckákkal zsúfolt pályán a gázt folyamatosan taposva száguldott és nyerte meg az írországi Gordon Bennett kupát.

A különös tűzben égő szemű, hegyes vörös szakállt viselő fiatalember, ellentmondást nem tűrő vezetési stílusával kiérdemelte a Vörös Ördög becenevet, a történészek szerint a Bosch később róla mintázta ikonikus reklámalakját. A cég az 1910-es évektől egy ördögien vigyorgó, rőt Mefisztóval reklámozta magát, egészen pontosan a mágneses gyújtásrendszerét.

Noha egész életét a versenyzés és az autók töltötték ki, halála – bár meglehetősen extrémre sikerült – nem köthető a gépkocsikhoz. 1913-ban ardennekbeli otthonában rendezett partit, és úgy döntött, megijeszti összegyűlt barátait. Kilopózva az ablak alatt olyan hangokat adott ki, mintha egy felbőszült vadkan készülne rátámadni a mulatozókra. Az egyik vendég, a L’Etoile Belgeas újság igazgatója, Alfred Madoux a hangok hallatán puskát ragadott és lelőtte a „veszélyes fenevadat”. Így ment el az autóversenyzés egyik első úttörője, aki egyébként állítólag Madoux feleségének szeretője volt.