Turán Motorsport

Kiegyensúlyozott versenynapot zártak Turán Frigyesék a Portugál Rali 3. napján

2016.05.22.

Turán Frici és Zsiros Gabi ma is magabiztosan hajtotta a Ford Fiesta R5-öt a jubileumi Portugál Ralin. Az összeszokott páros kiegyensúlyozott menetelésének meglett a gyümölcse is, a fiúk ugyanis beértek az első tízbe.

„Nagyon jól kezdtük a mai napot, gyorsról gyorsra haladtunk egyre előrébb és végül sikerült kategória kilencedikként zárni ezt a nehéz versenynapot. Ezek a gyorsasági szakaszok teljesen újak voltak nekünk, ugyanis a 2010-es Portugál Ralin más pályákon autóztunk. Most a bejárások óta és élesben is folyamatosan tanuljuk a pályaszakaszokat és igyekszünk minél inkább tökéletesíteni a technikánkon, hogy egyre rutinosabban versenyezhessünk az ismeretlen terepeken is. A tegnapi kemény beállításokon ma változtattunk, ami nagyon jót tett a Fiestának és a Hankook gumiknak is. Kiegyensúlyozott napon vagyunk túl, remek érzés volt látni a sok magyar zászlót és hallani a buzdítást. Köszönjük mindenkinek, hogy a helyszínen szorítanak nekünk“ – mondja Turán Frici.

„A tegnapi kritikus gyorsasági szakasz után a Ford Fiesta ma nagyon jól teljesített, hibátlan volt az autó, mi is összeszedetten, ütemesen versenyeztünk, ennek köszönhető ez az eredmény. Sikerült egy jó kezdést követően gyorsról gyorsra csökkentenünk a különbségeket, összetettben felértünk a 19. helyre, míg WRC2-ben szépen haladunk a célunk felé, ott vagyunk az első tízben. Bízunk benne, hogy az éjszakára jósolt eső ellenére ott tudjuk folytatni a menetelést, ahol ma abbahagytuk, és ha a szerencse is mellénk áll, egy-két hellyel akár előrébb is léphetünk“ – teszi hozzá bizakodóan Zsiros Gabi.

A Portugál Rali zárónapján a versenyzőkre még négy gyorsasági szakasz vár, az ünnepélyes díjkiosztóra pedig Matosinhos városában kerül sor.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....