gyorshajtás

Kilencszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2024.11.20.

Egy hét alatt 48 rendőri intézkedést igénylő baleset történt Bács-Kiskun Vármegyében. Az egyenruhások 20 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük ketten balesetet okoztak.

Az elmúlt héten két halálos kimenetelű baleset is történt. A megengedett sebességhatárokat regisztráltan 899-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám most is akadt olyan, aki ennél magasabb összegre számíthat.

Pirtó belterületén egy személyautó sofőrje 126 km/h-val hajtott az 50 km/h helyett, Jakabszálláson pedig egy busz vezetője ment 101 km/h-val belterületen. A gyorshajtásért kiszabható legmagasabb összeg jelenleg 468.000 forint – megéri tehát betartani a megengedett sebességhatárokat.

Az őszi időjárás egyik kedvezőtlen jelensége a köd, melynek balesetveszélyes hatásaival számolni kell. A közlekedőknek fel kell készülni, hogy az úttesten gyalogos, kerékpáros, lassú jármű vagy meghibásodott jármű jelenhet meg, melyek észlelése a ködben jelentősen korlátozódik.

- Ha pedig gyalogosan közlekedünk lakott területen kívüli útszakaszokon, akkor mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, és ezáltal biztonságunkat sokszorosára növelheti! - írta a police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.14
Megkezdődött a 2026/27-es tanév az Audi Hungariánál. Szeptemberben több mint 80 új tanuló....
2026.09.14
Hamburgban július közepe óta az előzetesen regisztrált lakosok mobilalkalmazásból hívhatnak....
2026.09.13
Miközben Magyarországon új autógyárak és gyártósorok indulnak, Nyugat-Európában már azon....
2026.09.13
Így változtatja meg a Free Flow rendszer az utazásunkat.   ..
2026.09.13
Oliver Solberg 19,1 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi zárónapot a dél-amerikai versenyén,....
2026.09.13
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap....
2026.09.13
A terepjárók világában az egyik legnagyobb kihívást mindig is a mély vízátkelések jelentették.....
2026.09.13
Baleset és műszaki hiba miatt jelentősen késhetnek a vonatok Győr és Hegyeshalom között - közölte....
2026.09.13
Az M1-es autópálya bővítése nem csupán a pálya szélesítéséből áll: a most bővülő 78 km-es szakaszon....
2026.09.13
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Éjszakai járőr. ..