Egypedálos üzemmód

Kína ellenzi az egypedálos üzemmódot

2025.07.19.

Érdekesebb téma, és több van benne, mint gondolnánk. Kína korlátozná a regeneratív fékek használatát és az okokat is közölték.

Mindenkinek megvan a véleménye az egypedálos üzemmódról. Vannak, akik imádják, hiszen az autóvezetést olyan könnyeddé teszi, mintha egy játékautót használnánk. Csak felengedjük a pedált, az autó pedig elkezd erőteljesen lassítani, hogy csak az utolsó pillanatban, a megálláshoz keljen a fékpedálra lépnünk, bizonyos modelleknél pedig még erre sincs szükség. Az autó saját maga képes megállni. Mások nem kedvelik, hiszen villanyautós alapszabály, hogy a szabad kigurulás, azaz vitorlázás bizonyos esetekben hatékonyabbnak bizonyul és jobb hatótávot eredményez, mintha folyton a gázon vagy féken állnánk.

Szóval egy megosztó funkcióról van szó, ahogy megosztó volt sokáig a start-stop is (ismerek olyat, akinek a mai napig első dolga kikapcsolni), és megosztóak voltak az egyre fejlettebb vezetéstámogató rendszerek is, mondván, hogy az emberek majd elfelejtenek vezetni és maguktól reagálni a veszélyes helyzetekre. Ezutóbbihoz hasonló gondolat, mi több, mérés van az egypedálos üzemmód kínai korlátozása mögött is. Amíg józan ésszel azt gondolnánk, hogy az egypedálos üzemmód biztonságosabb, hiszen ahogy felengedjük a gázpedált, máris lassít az autó, addig a tanulmányok azt mutatják, hogy az egypedálos üzemmódot használó sofőrök hosszútávon elkezdenek annyira hagyatkozni erre a funkcióra, hogy lassul a reakció idejük. Amikor ténylegesen, vészhelyzetben kellene használni a fékpedált, egyszerűen lassabban reagálnak.

Szóval Kína átalakította a jogszabályi környezetet. Már 2026-tól kezdve kötelezően világítania kell a féklámpának, amikor az energia visszatermelés mértéke meghaladja az 1,3 m/s2-t, ezzel segítve a mögöttünk autózókat. Ezt az EU is bevezette már korábban. 2027-től pedig nem lehet az autó alapbeállítása az egypedálos üzemmód. Nem tiltják tehát teljesen a használatát, de indításkor a fékhasználatot igénylő módnak kell aktívnak lennie. Ez több mai elektrifikált autónál is így van, ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy az erősebb visszatermelés ki tudja simítani egy hajtáslánc esetleges akadásait, késlekedéseit, ezért szinte az első dolgom nekem is, hogy az erősebb visszatermelésre váltok a kormány mögötti váltófülekkel, vagy egyéb gombokkal.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....