Ausztrália

Kína meghódította az ausztrál importpiacot, megelőzve Japánt is

2026.04.21.

A kínai szaksajtó szerint a fordulat februárban következett be,  amikor a kínai gyártású járművek importja elérte a 22 300 darabot, ami hozzávetőleg a teljes ausztrál importpiac egynegyedét jelenti.

Ezzel Kína eddig a dobogó első két helyén álló Japánt és Thaiföldet is maga mögé utasította. Japánból 21 600, Thaiföldről pedig 19 400 jármű érkezett a szóban forgó hónapban.

Ez akár történelmi fordulópontnak is mondható, tekintettel arra, hogy Japán 28 éve, 1998 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül vezette az ausztrál autóimport rangsorát. A mostani elmozdulás jól mutatja, milyen gyorsan változnak a fogyasztói preferenciák, különösen az elektromos hajtású és kedvező árú modellek irányába.

A kínai autók térnyerésének egyik legfőbb motorja az elektromos és plug-in hibrid járművek (EV és PHEV) iránti kereslet látványos növekedése. Ebben a szegmensben kiemelkedően teljesít a BYD, amely jól reagált az ausztrál vásárlók igényeire. A márka eladásai az év első két hónapjában, éves viszonylatban 160 százalékkal nőttek, és elérték a 10 200 darabot. Erős pozíciókat épített ki a Great Wall Motor is, amely az SUV-k és a pickupok piacán ért el jelentős sikereket. A vállalat 2025-ben több mint 23 százalékos értékesítési növekedésről számolt be, és több kategóriában is piacvezetővé vált.

Ausztrália személyautó-piaca szinte teljes mértékben importra épül, miután az elmúlt évtizedben megszűnt a helyi járműgyártás. A behozatalt vámmentes környezet segíti, miközben a vásárlók körében különösen népszerűek az SUV-k és a könnyű haszonjárművek. Ezek a tényezők együtt vonzó célpiaccá teszik az országot a globális autógyártók számára, köztük a kínai márkák számára is. Az ausztrál fogyasztók gyorsan elfogadták a kínai autókat, elsősorban a kedvező ár, a gazdag technológiai felszereltség és az elektromos átállás miatt.

Az elmúlt néhány évben felgyorsult a kínai járművek térnyerése: 2020 óta kilenc új kínai autómárka jelent meg az ausztrál piacon, így ma már több mint egy tucat kínai gyártó van jelen az országban. A legismertebb és legmeghatározóbb szereplők közé tartozik az MG, a BYD, a Great Wall Motor és a Chery.

Az elektromos autók önmagukban is egyre fontosabb szerepet töltenek be: tavaly mintegy 103 ezer elektromos jármű talált gazdára Ausztráliában, és ezek között jelentős arányban vannak a Kínában gyártott modellek.

Iparági elemzők szerint, amennyiben a kínai gyártók továbbra is fenntartják agresszív árpolitikájukat és technológiai előnyüket, 2030-ra az ausztrál újautó-piac több mint 40 százalékát is uralhatják. A februári adatok alapján mindez már nem puszta előrejelzésnek, hanem egy jól kirajzolódó trendnek tűnik.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....