Kína

Kínában dől el a Volkswagen jövője a cég vezére szerint

2019.01.07.

- A kínai piacon dől el a Volkswagen konszern jövője - jelentette ki Herbert Diess, a konszern vezérigazgatója hétfőn újságírók előtt Pekingben. A konszern vezére január hónapban személyesen a helyszínen irányítja a Volkswagen kínai üzletét.

A kínai piac jelentőségét a konszern jövőjét illetően azzal támasztotta alá a pekingi sajtótájékoztatón, hogy ott zajlanak a világpiacot és a járműipart befolyásoló nagy változások. Elmondta: hosszú éveken keresztül a nagy autógyártók hozták be Kínába a fejlett járműipari technológiát, a mértékadó fejlesztések azonban most már helyben történnek. Olyannyira, hogy az elektromos mobilitásban és az önvezető járműtechnológiában Kína már a technológia élvonalát képviseli. Mindez a kínai iparpolitika céltudatos fejlesztési törekvésének köszönhetően alakult így.

- Azoknak a képességeknek nagy részét, amelyekkel még nem rendelkezünk, Kínában fogjuk létrehozni - jelentette ki a Volkswagen vezére, hozzátéve, "ehhez szoros kapcsolatokat kell kiépítenünk kínai technológiai cégek egész sorával". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Volkswagennek nem áll szándékában Németországban visszafejleszteni kutatás-fejlesztési tevékenységét, mert az munkahelyeket sodorna veszélybe, hanem többletkapacitást tervez kiépíteni Kínában.

Herbert Diess, aki már tavaly is mintegy 20 napot töltött Kínában, jelezte, hogy az idén ennek legalább a dupláját kívánja a helyszínen stratégiai üzleti terv kidolgozására fordítani. Bejelentette: a kínai üzletág ügyvezetői igazgatói feladatait a január közepén nyugdíjba vonuló Jochem Heizmanntól Stephan Wollenstein veszi át. Stephan Wollenstein a tájékoztatón közölte: a viszonylag gyenge piaci környezet ellenére is bízik az értékesítések további növekedésében.

A kínai autópiac ugyanis több évtizedes szakadatlan növekedés után tavaly zsugorodott első alkalommal, a Volkswagen viszont így is növelni tudta piaci részesedését. A bemutatásra váró új modelleknek köszönhetően az idén is az eladások növekedésére számít a konszern. Az elektromos autók rohamosan bővülő kínai piacára adott válaszként a Volkswagen már az elmúlt években is több milliárd eurós fejlesztési beruházásokat jelentett be.

A kínai kormány az elektromos mobilitás ösztönzésével és a belsőégésű motorok korlátozásával 2020-ra legalább ötmillió teljesen elektromos autót tervez az utakra juttatni. Tavaly a becslések szerint már legalább egymillió elektromos autót értékesítettek Kínában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....