Ford Mustang

Kipörgésgátlóval és menetstabilizálóval érkeznek a gyerek Mustangok

2016.11.27.

A Ford és a Fisher-Price szoros együttműködésével született meg az új Power Wheels Smart Drive Mustang, ez az élethű és hi-tech, gyors és élvezetes elektromos hajtású kisautó. A Smart Drive Mustang arra készült, hogy hamisítatlan póniautós megjelenésével és teljesítményével örömöt szerezzen az izomautók apró rajongóinak – ugyanakkor komoly biztonsági csomagot is tartalmaz, hogy a szülők is elégedettek legyenek.

A kék és rózsaszín árnyalatokban kapható kisautót a Fisher-Price a Ford által átadott dizájn-adatok alapján kicsinyített le. Az eredmény egy megszólalásig élethű Mustang lett – persze gyermekméretben – ami ugyanazt a hangulatot, stílust és modern technológiát kínálja, mint a V8-as motorral hajtott Mustang GT, amit a szülők is szívesen vezetnének. “A Mustang az egyik legkelendőbb sportkocsink,” mondta el Gary Collins, a Power Wheels vezető formatervezője. “A Smart Drive Mustang esetében valósághű vezetési élményre törekedtünk, ami minden eddiginél több izgalmat kínál a gyerekek számára.”

A Smart Drive Mustang a Los Angelesi Nemzetközi Autókiállításon került bemutatásra

A Smart Drive rendszer újdonságnak számít a Power Wheels kisautóiban. Voltaképpen a vállalat első, számítógép-vezérlésű hajtásláncáról van szó, aminek révén sok biztonsági rendszer beépíthető a járműbe, így a Power Wheels Mustang még inkább emlékeztet az életnagyságú változatra: - Kipörgésgátló: a számítógép érzékeli a kerék kipörgését, és szabályozza a villanymotor teljesítményét, hogy az autó egyenletesen haladjon a vizes füvön vagy az egyenetlen talajon is,- Stabilitás ellenőrzés: Egy dőlésérzékelő jelzi, ha az autó már közel jár ahhoz, hogy veszélyes szögben megbillenjen; ilyenkor leállítja a motort, hogy megelőzze a borulást,- Digitális sebességvezérlés és akkumulátor-ellenőrzés: A szülők egy LED háttérvilágítású érintésvezérlésű felületen beállíthatják a jármű legnagyobb sebességét (1,5 és 8 km/óra között), és ellenőrizhetik az akkumulátor töltöttségének szintjét,- Lassú indulás és megállás: Az egyszerű kikapcsolás/bekapcsolás helyett a villanymotor immár fokozatosan gyorsít és lassít.

Alighanem a beépített hangrendszer is sok örömöt szerez majd: egy valódi Mustangban vették fel a kisautó motorhangját, ami a gyorsítással és lassítással együtt erősödik vagy halkul, akárcsak egy valódi autóban. Egy jack csatlakozó segítségével a gyerekek menet közben is hallgathatják kedvenc zenéiket – méghozzá a legnagyobb hangszórón, amit eddig Fisher-Price termékbe építettek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....