MG

Kisautóval erősít Európában az MG

2024.02.10.

Jó ideje értékesítik nagy sikerrel az MG 3-at az Egyesült Királyságban, de a generációváltás után a többi európai piacra is kiterjeszthetik az elérhetőségét.

Ma már senkinek sem kell bemutatni a SAIC kínai autóipari óriás alá tartozó MG-t. Akit érdekelnek a megfizethető autóik, azok minden bizonnyal kipróbálták az újkori MG-ket. Az egykori, jól ismert brit márka maradványaiból újjáélesztett, immáron teljes mértékben kínai gyártó először az Egyesült Királyságban tért vissza, és csak jó pár évvel később, megerősödve kezdte el bevenni a kontinens egyéb európai piacait. Ezekre a piacokra, köztük hozzánk is, elhozták az összes SUV-jukat és a villanyos kompaktjukat, az MG 4-et is, de érdekes módon az MG 3 kisautót nem. Legalábbis mostanáig, ugyanis az új MG 3 generáció már része lehet az európai terjeszkedésüknek.

A közösségi médiában már belengették, hogy a február 26-i Genfi Autószalonon (ha megrendezik) végre leleplezik a második generációs MG 3-at, amit bár egyelőre csak Egyesült Királyságban értékesítenek, de hamarosan egyéb európai piacok is megkaphatják. A teaser fotón jól látszik, hogy a kínai kisautó is megkapja a márka új dizájnvonalát, amit először az MG HS-sel kaptunk meg. Mindez nagyobb hűtőrácsot és egy fokkal morcosabb megjelenést kölcsönöz a márka autóinak. Meg is érett a felfrissítésre, hiszen már 2013 óta van piacon az előző MG 3, ami megfizethető alternatívája volt a Ford Fiestának vagy a Volkswagen Polonak a szigetországban sok éven át, annak ellenére is, hogy időközben két ráncfelvarrást is kapott. Jelenleg egyébként 7,1 millió forintért szerepel az árlistákon.

2023 első 11 hónapjában mintegy 4441 db MG 3-at értékesítettek Angliában a Dataforce adatai szerint, ahol az újkori MG egyik első modellje volt. Ezidáig kizárólag belsőégésű motorral árulták, de az MG brit kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta az Automotive News Europe-nak, hogy hamarosan hibrid hajtásláncra váltanak. Ez meg is magyarázhatja az európai terjeszkedést. Noha az MG 4 elektromos autót tartják az MG terjeszkedés úttörőjének, nem véletlen tartották a belsőégésű motorokat is kínálaton. A déli és keleti piacokon ezek nyomják meg az eladásokat igazán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..