kamion eb

Kiss Norbert már készül a kamion Európa-bajnokságra

2018.05.09.

- Harmadik Európa-bajnoki címéért száll harcba Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes korábbi kétszeres Eb-győztes pilótája a május végén kezdődő gyorsasági kamion Európa-bajnokságon, amelynek magyarországi versenyhétvégéjét június közepén rendezik a Hungaroringen.

A 2014-ben és 2015-ben bajnok szombathelyi versenyző és csapata a németországi Wörthben, a Mercedes kamiongyárának központjában mutatta be a 2018-as versenygépet, amely külső megjelenésében is megújult, javarészt fekete színű, és műszaki szempontból is fejlődött. Kiss csapattársa a német Steffen Faas lesz az idén, Markus Bauer csapatfőnök pedig a magyar pilótát esélyesnek tartja a végső győzelemre is.

A 33 éves Kiss harmadik szezonját kezdi a német csapatnál, 2016-ban ötödik, tavaly pedig harmadik volt az összetett pontversenyben. - Komoly eredmény az, hogy itt lehetünk a Mercedes teherautógyárában, és itt mutathattuk be a megújult kamionomat, hiszen az együttműködésnek köszönhetően beindulhattak olyan fejlesztések is, amiket eddig, privát csapatként, nehezebben tudtunk megoldani - mondta Kiss Norbert. Hozzátette: a Mercedes kamionosainak legnagyobb közösségi platformja, a RoadStars program ebben az évben támogatója lett az istállónak.

- Nyilvánvalóan mindez nagy előre lépés nekem, és a csapatnak is, mert így végre folyamatosan fejleszthetjük a motorunkat, amellyel a korábbi években le voltunk maradva az ellenfelekhez képest - jelentette ki a magyar versenyző. A gyorsasági kamion Eb május utolsó hétvégéjén rajtol az olaszországi Misanóban, majd június 16-17-én a Hungaroringre látogat a mezőny. Magyarország után a Nürburgring, a Slovakiaring, a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, az idény pedig október elején a spanyolországi Jaramában zárul.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....