Kiss Norbert

Kiss Norbert vasárnap is duplázott a Slovakiaringen

2026.06.08.

A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és hétszeres Európa-bajnoki Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb Slovakiaringen rendezett második fordulóján.

A 41 éves szombathelyi pilóta a szombatihoz hasonlóan a vasárnapi időmérő edzést is megnyerte, így a nap első, egyben a hétvége harmadik futamán az élről indulhatott.

Fotó forrása: a versenyző közösségi oldala

A rajtot ezen a viadalon meg kellett ismételni, mert az első kanyarban történt ütközés nyomán az egyik kamion a sóderágyban ragadt. Kiss az új startnál is magabiztosan őrizte meg a vezető helyet, azután pedig körről körre növelte az előnyét és simán húzta be az újabb szlovákiai futamgyőzelmet.

A siker nyomán a délutáni fordított rajtrácsos viadalon Kiss a nyolcadik helyről kezdte meg a nyolckörös versenyt, s az első kanyarban távolmaradt a "csetepatétól", majd a tőle megszokott módon kezdte el sorra megelőzni az előtte száguldó riválisokat.

A második körben már harmadik volt, majd két körrel a leintés előtt már a második pozícióban haladt. A hajrában az éllovas egyik hibáját kihasználva átvette a vezetést, innen pedig már könnyedén vezette kamionját a célba az első helyen.

A címvédő magyar versenyző két forduló után 106 ponttal áll az összetettben az élen, második a német Sascha Lenz 70 ponttal, harmadik pedig a spanyol Antonio Albacete 62 ponttal.

A szombati nap történéseiről itt olvashat - a gyorsasági kamion Eb július közepén folytatódik a Nürburgringen.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....