Genfi Autószalon

Kiszivárgott a Lexus kis szabadidő-autójának fotója

2014.01.29.

Egy prezentációról szivárgott ki az új kompakt SUV képe, a világpremiert a márciusi Genfi Autószalonon tartják.

A szériagyártásba kerülő Lexus NX első képe James Lentz, a Toyota észak-amerikai igazgatójának egy hivatalos prezentációján jelent meg. A képen szereplő autón felismerhetőek a tavaly Frankfurtban bemutatott LF-NX tanulmányautó (alsó kép) vonásai, de a dizájn sokkal kevésbé radikális, ahogy az várható is volt. Az LF-NX tanulmányautóre annak idején sokan felkapták a fejüket, mert sokkal merészebb formájú volt, mint amit a Lexustól korábban megszokhattunk. „Azt akartuk, hogy ez a kocsi hatással legyen az emberekre, és, hogy a riválisai unalmasnak nézzenek ki mellette” – mondta a tanulmányautó bemutatójakor Nobuyuki Tomatsu, az autó formatervezője.

Állítólag a Toyota RAV4 technikájára épül az új szabadidő-autó, a motorkínálatban megjelenik a Lexus első turbómotorja a szokásos benzines-elektromos hajtáslánc mellett, amit Lentz is megerősített az előadásában. A turbómotor valószínűleg kétliteres lesz, erre utalhat az NX200t elnevezés, amelyet már levédetett a japán gyártó. Ezzel párhuzamosan a GS200t és az RC200t elnevezést is levédették, ami arra utal, hogy más modellekben is megjelenik később a feltöltött benzinmotor.

Nem csoda, hogy a Lexus is lát fantáziát a kompakt szabadidő-autók szegmensében, a szakértők szerint ugyanis ez a kategória rejti magában a legnagyobb növekedési potenciált ebben az évtizedben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....