toplista

Kíváncsi, melyik a világ 10 leghosszabb autópályája? Itt a lista!

2019.09.26.
Mit gondolnak, hány kilométeren át futhat a világ leghosszabb autópályája?
 
Adunk egy kis segítséget: olyan hosszú, mintha 21-szer körbeutazná valaki Magyarországot a határai mentén. 
 
Egy külföldi nyaralásból visszatérőben a volán mögött az ember gyakran érzi úgy, hogy a hazafelé vezető út szinte végtelen. De vajon mit érezhet az, aki a világ leghosszabb autóútján halad? 
 
A 66-os amerikai országút az Egyesült Államok és talán a világ egyik leghíresebb országútja. Építése 1926. november 11-én kezdődött azzal a céllal, hogy összekösse a keleti és a nyugati országrészeket. A 2X1 sávos, csak kétirányú forgalomra alkalmas útvonal teljes egésze (Chicago - Los Angeles szakasz) mindössze 11 év alatt épült meg. De hiába emlegetik a „The Mother Road”, vagyis „Az országutak anyja”, illetve „Az Egyesült Államok főútja” néven is, a maga 3940 kilométerével mégsem a leghosszabb a világon. Sőt, még az Egyesült Államokban sem.  
 
10. Interstate 80, Egyesült Államok
 
 
Ha a világ 10 leghosszabb útjának listáját a végén kezdjük, akkor a tizedik helyen a Interstate 80-at (a 80-as országos autópályát) találjuk az Egyesült Államokban. Az I-80 az USA keleti partjától a nyugati partig húzódik: San Francisco-tól Teaneck-ig (New Jersey) vezet. 1956-ban kezdték építeni és 4.666,44 km a hossza.
 
9. Interstate 90 (I-90),  Egyesült Államok
 
 
A kilencedik helyen az Interstate 90 található, szintén az Egyesült Államokból. Ez a legészakibb kelet-nyugati autópálya az USA területén. Az I-90 szintén 1956-tól épült. Útvonala során 12 államot érint, köztük Illinoist és New Yorkot. Seattle-ből (Washington) indul és Bostonig (Massachusetts) tart. Hossza 4.860,93 km.
 
8. 6-os út,  Egyesült Államok
 
 
A nyolcadik helyen a szintén amerikai 6-os utat (U.S. Route 6) találjuk, melynek amerikai elnevezése a “Grand Army of the Republic Highway”. Nem megy parttól partig, a kaliforniai Bishoptól a Massachusettsben található Provincetownig húzódik. A 6-os highway 5.148 km hosszú, áthalad egyebek közt Utah, Iowa államokon, valamint Rhode Island-en.
 
7. 20-as út, Egyesült Államok
 
 
A rangsorban a következő, a hetedik helyen a US Route 20 áll. Ez már parttól partig visz: az USA északnyugati, Csendes-óceáni szélétől (Pacific Northwest) egészen az atlanti-óceáni New Englandig, 5.415 kilométeren át. Olyan helyszíneket is érint, mint a Yellowstone Nemzeti Park.
 
6. 010-es nemzeti autópálya, Kína
 
 
A világ hatodik leghosszabb autóútját Kínában építették meg. Ez a 010-es számú Kínai Nemzeti Autópálya, amely a leghosszabb, az ázsiai ország rekordere is egyben a maga 5.700 kilométerével. Olyan tartományokat szel át, mint Jilin és Jiangsu, ahol Szucsou városa található. Aki végig akarja járni, az Tongjiangból, Heilongjiang tartomány keleti részéből indul, és a Hainan tartományban lévő Sonya városba érkezik. 
 
És most jöjjön a TOP 5!
 
5. Arany Négyszög, India
 
 
Az ötödik helyezett a Golden Quadrilateral Highway Network (Arany Négyszög), mely Indiában található. Ez az 5.846 km hosszú autópálya-hálózat köti össze India négy legfontosabb városát: Delhit, Mumbait, Csennait és Kolkatát. A hatalmas méretű építkezés több mint 8000 millió dollárba került, és 1999-ben fejeződött be. Ez az úthálózat lenyűgöző mérnöki teljesítmény, a modern építészet egyik kiemelkedő alkotása, amely egész Indiát behálózza.
 
4. Transzkanadai autópálya, Kanada
 
 
A negyedik helyezett Kanadán át húzódik. Az 7.821 km hosszú Trans-Canada Highway az ország valamennyi tartományát átszeli és összeköti. Ráadásul mesés, zöld tájakon, juharral teli vidékeken vezet át. Egy nagy útkereszteződésben kezdődik  Victoriánál (Brit Columbia) és St John's-ban (Newfoundland és Labrador) ér véget.
 
3. Transzszibériai autópálya, Oroszország
 
 
A harmadik, dobogós helyezést a híres-hírhedt Transzszibériai Autópálya érdemelte ki. Ez az autópálya-hálózat a Balti-tengertől a csendes-óceáni partvidékig, a Japán-tengerig vezet Oroszországon keresztül. Körülbelül 11.000 km hosszú, és áthalad Szentpéterváron, Kazahsztánon, és Vlagyivosztokba fut be.
 
2. 1-es autópálya, Ausztrália
 
 
Most ugorjunk egy hatalmasat, irány Ausztrália! A Highway 1 a neve ellenére csak a második a nemzetközi tízes listán. A több mint 14.500 km hosszú út története 1955-ben kezdődött, és a XX. században többször is folytatódott. Jelenleg több mint egymillió ember közlekedik nap mint nap ezen az ausztrál autópályán, amely áthalad az ország legfontosabb városain.
 
1. Pánamerikai főútvonal, amerikai kontinens (21 ország)
 
 
És a dobogó tetején, a lista élén... a kontinensközi Pánamerikai főútvonal (Pan American Highway), mely Alaszkától Argentínáig húzódik. A három nagy útból összetevődő hálózat összekapcsolja az amerikai kontinens csendes-óceáni partvidékének szinte valamennyi országát. A Pánamerikai autópálya háromszor hosszabb, mint az ausztrália Highway 1. A Guinness World Records-ban is úgy szerepel, mint a motoros járművekkel leghosszabban bejárható út a világon. Körülbelül 48.000 kilométer a hossza.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..