Napjainkban egyre gyakrabban használt minősítés a hungarikum. Kü­lönböző ételek, találmányok, szokások és számos egyéb kulturális je­lenség kapcsán szerepel ez a fogalom. A hungarikum olyan különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar fejlesztésű jármű, a Kocs- ról elnevezett kocsi, egyértelműen megfelel a hungarikum feltétele­inek. Ez a tény is indokolja, hogy érdemes az alapos és hiteles elemzés­re és bemutatásra a kocsi kocsi művelődéstörténete és néprajza.

A szállítás és a közlekedés területe a kultúra egyik legösszetettebb egysége. Ennek a nemzetközi téren is kiemelt jelentőséggel kutatott összetett témának fontosabb és nagyobb tematikus egységei között meg­határozóak az úthálózat, a fogatolás, illetve a járművek tárgykörei. Fon­tos szerepe volt a magyar, de az európai járműkultúra alakulásában is, a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A nálunk kifejlesz­tett utazó jármű újításainak köszönhette gyors elterjedését, európai sikerét.

Könyvünkben a kocsi kocsi művelődéstörténetét a különböző tör­téneti források felhasználásával mutatjuk be. Hiteles képet kívánunk adni a kocsi fejlesztésének körülményeiről, a magyar járműkultúrá­ban betöltött szerepéről és bemutatni nemzetközi elterjedésének jel­lemzőit. Elsőrendű célunk a különböző legendák, jó szándékú, de té­ves állítások pontosítása, a hiteles, történetileg igazolható adatok össze­foglalása. A hagyományos magyar járművek történeti jellemzőinek bemutatása mellett, a tanulmányban a vonatkozó néprajzi ismeretek is megjelennek.

A török után újratelepített Kocs lakóinak hagyomá­nyos járműkultúrája, a néprajzi jelenségek feltárása kiegészíti a tör­téneti múltból ismerteket. Levéltári források és néprajzi terepmunká­ra épülő kutatások alapján a 20. században használt kocsi kocsikról és szekerekről megtudottakat is részletesen bemutatjuk. Ennek jelen­tőségét alátámasztja, hogy bár Kocsról készült az első hazai korsze­rű néprajzi falumonográfia Fél Edit kutatásai jóvoltából, részletesen bemutatva a község néprajzát 1936-ban, ebből a munkából szinte tel­jesen hiányzik a hagyományos közlekedés néprajzának bemutatása. Tanulmányunkkal ezt a hiányt is szeretnénk pótolni. Igyekszünk ki­mutatni az egykori 15. századi kocsi egyes jellemzőinek fönnmara­dását az utóbbi évszázad Észak-Dunántúlon, Kocson használt jármű­vein. A hagyományos parasztkocsi készítésének munkafolyamatát is összefoglaljuk a munkában. A fogatolás hagyományos eszközkészle­tét és gyakorlatát is tárgyalja a tanulmány.

Gyakorlatilag mára ez a tu­dás szinte elveszni látszik. Szinte az országban alig akad olyan kéz­műves, aki még képes a járműalkatrészek elkészítésére, illetve a ha­gyományos fogatolás ismeretanyaga sem része a mai ember hétköz­napi tudásának. Az egykor Kocson mindenki által nyilvánvalóan is­mert és sokak által gyakorolt tevékenységek mára a múlt ködébe kezdenek veszni. Szinte éppúgy szükségessé válik a hiteles leírásuk, mint a középkorba visszanyúló történeti adatoké. A ma élők számá­ra közel ugyanannyira távoli múlt a 15. század, az akkori járművek jel­lemzőivel, mint a 20. század első évtizedeiben gyakorolt népi közle­kedési gyakorlat. Kutatásunk célkitűzései közé tartozik, hogy néprajzi módszerek segítségével törekszünk hozzájárulni a magyar nyelvte­rület meghatározó szekérkörzeteit tisztázó kutatómunkához. Számos kocsi adatközlő segítette az utóbbi két évtizedben vissza-visszatérő- en folytatott kutatásaimat a településen. Ezúton is szeretném megkö­szönni minden kocsi lakosnak a segítségét!

Folytatjuk