Leoni

Kollektív elbocsátást jelentett be az egyik legnagyobb román autóipari cég

2025.12.21.

A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti.

A cégvezetés az autóipar globális helyzetével, a megrendelések ingadozásával indokolja a létszámcsökkentést. Azt nem közölték, hogy a csoportos elbocsátás hány főt érint.

"Bár minden lehetséges erőfeszítés megtörtént a működés optimizálása érdekében, beleértve a költségek csökkentését, (…) kénytelenek vagyunk meghozni a következő döntést: a 2026-os év folyamán az egész Leoni Wiring Systems Arad át fogja szervezni a működését, ami azt jelenti, hogy az erőforrásoknak az ügyfelek jelenlegi keresletével való összehangolása céljából szükséges a munkaerő csökkentése, a kollektív elbocsátásokra vonatkozó eljárások törvényes útján" - idézi a gazdasági hírportál a Tischer Catalin vezérigazgató és Dragomir Florin gyárigazgató által aláírt dokumentumot.

Az aradi székhelyű Leoni Wiring Systems árbevétele tavaly 11 százalékkal 972,355 millió lejre (közel 74 milliárd forint), az adózott eredménye pedig 81 százalékkal 4,617 millió lejre (mintegy 351 millió forint) csökkent. A dolgozók száma közel ötszázzal, mintegy 3730 főre csökkent.

A világ vezető kábelgyártói közé tartozó Leoni Romániában kilenc üzemet és egy szolgáltatóközpontot működtet. 2024-ben a Leoni bezárta a 200 munkavállalót foglalkoztató marosludasi gyárát, a beszterceiben pedig 10 százalékkal, mintegy 400 fővel csökkentette a dolgozók számát.

Tavaly óta a Leoni többségi tulajdonosa a részvénycsomag 50,1 százalékával rendelkező kínai Luxshare.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....