Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Koncessziós lehet a ferihegyi vasút - elindult a fejlesztés

2025.10.12.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely megteremti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának koncessziós formában történő megvalósításához szükséges eljárásjogi kereteket.

A jogszabály úgy fogalmaz: a repülőtér kötöttpályás közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése stratégiai jelentőséggel bír nemzetgazdasági szempontból.

Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert

A vasúti infrastruktúra fejlesztése a hivatásforgalom és a turizmus megnövekedett igényeinek való megfelelés, a gazdaság fejlődése és a versenyképesség folyamatos fenntartása szempontjából kulcsfontosságú tényező.

E célból új koncesszióköteles tevékenységgel bővül a koncessziókért felelős miniszter – mint az állam képviselője – által ellátandó, törvényben meghatározott eljárási és szerződéskötési feladatok köre.

A repülőtér töretlen fejlődési potenciáljának kiaknázása és biztosítása a dokumentum szerint a Magyar Állam számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen olyan közvetlen és közvetett, nemzetgazdaságot befolyásoló tényezőkre van hatással, amelyek rövid, közép- és hosszú távon támogatják a kormány nemzetstratégiai céljait és azok elérését.

Forrás: airportal.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....