környezetvédelem

Korlátozni fogják a járműforgalmat a világ egyik legnagyobb városában

2019.12.21.

Mexikóváros öt éven belül 30 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A város vezetése tizennégy intézkedést tartalmazó csomagot jelentett be pénteken a légszennyezettség csökkentésére. A klímavédelmi elemeket is tartalmazó intézkedéscsomag a többi között támogatja a kevesebb károsanyagot kibocsájtó járművek vásárlását, egyben pedig korlátozná a mexikói fővárosban az autóforgalmat. Csúcsidőben például a teherautók nem közlekedhetnének a városban. A városvezetés szolgálati járműveit pedig péntekenként és a hétvégén nem használnák.

Megváltozna a magánkézben lévő járművek károsanyag-kibocsájtásának ellenőrzése is: elektromos és hibrid autóknál eltörölnék ezt a kötelezettséget, más autóknál - típustól függően - hat hónaptól négy évig terjedő időközönként kellene elvégezni a bevizsgálást.

Claudia Sheinbaum, mexikóvárosi polgármester elmondta, hogy a cél: öt éven belül 30 százalékkal csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Közölte azt is, hogy az intézkedéseket sorban vezetnék be 2020 márciusától. A csaknem egy éve hivatalban lévő Sheinbaum környezetvédelmi szakember, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tagja volt, amikor a szervezet 2007-ben a klímaváltozás elleni erőfeszítéséért Nobel-békedíjat kapott.

Mexikóvárost és térségét mintegy huszonkét millióan lakják, így a világ egyik legnagyobb metropoliszának számít, amelynek utcáin mintegy ötmillió autó közlekedik.

A szállópor-értékek gyakran meghaladják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határértékeit. Májusban környezetvédelmi szükségállapotot rendeltek el a mexikóvárosi hatóságok a bozóttüzek, a meleg időjárás és szélcsend nyomán felszabadult szálló por miatt. Mivel Mexikóváros egy völgykatlanban fekszik, a kipufogógázok és a füst csak nehezen tud elvonulni.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....