Peugeot

Korszakváltás a Peugeot Citroen élén

2014.02.18.

A francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern 14-14 százalékos tulajdonszerzése, valamint az új elnök kinevezése korszakváltás a PSA Peugeot Citroen francia autókonszern történetében.

A legjelentősebb francia autógyár legfőbb részvényese az 1810-es alapításától mostanig a Peugeot család volt. A cég megmentése érdekében azonban az örökösök nyolcadik generációjához tartozó unokatestvérek közti viszályoktól hangos klán kénytelen volt lemondani az irányítás jogáról, és a tőkeemelés érdekében átengedni tulajdonrészének egy jelentős hányadát. A család hétfőn jóváhagyta a tőkeemelésről kötendő megállapodás tervét, amiről kedden szavaz az autókonszern igazgatótanácsa.

A megállapodás értelmében a 3 milliárd eurós (930 milliárd forintos) tőkeemeléshez a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern is 800-800 millió euróval (248 milliárd forinttal) járul hozzá, amiért 14 százalékos részesedéshez jutnak az autókonszernnél. A Peugeot család részesedése pedig 25,4 százalékkal szintén 14 százalékra csökken, s ezzel az örökösök elvesztik dupla szavazati jogukat az igazgatótanácsban.

A családot ezentúl nem négy, hanem csak két tag fogja képviselni a vezetésben, s ezzel Thierry Peugeot automatikusan elveszti az elnöki székét az igazgatótanácsban, amelyet a cég alapítása óta mindig az örökösök vezettek. Helyére a francia állam Louis Gallois-t, az EADS repülőipari konszern korábbi vezetőjét jelöli.

"A PSA technológiával rendelkezik és egy márkanév, de beszorult az európai piacra, s nincs jelen az ázsiai piacon, ahol pedig óriási a növekedés. A Donfengnek viszont nincs technológiája, nem márkanév, viszont övék az ázsiai növekedés. Vagyis ez egy jó párosítás" - mondta kedden Arnaud Montebourg iparfejlesztési miniszter.

A megállapodás egyik záradéka kimondja, hogy a három fő részvényes, a Peugeot család, a francia állam és a kínai Donfeng, amelyek egyformán 14 százalékos tulajdonosok, az elkövetkező tíz évben nem növelhetik tulajdonrészüket. Ennek célja az, hogy a kínaiak ne vehessék át az irányítást a Franciaországban 90 ezer főt foglalkoztató konszernben.

A végső megállapodást március végén, Hszi Csin-ping kínai elnök párizsi látogatásának idején írják majd alá a felek.

Az igazgatótanács egy közös vállalatot is létrehoz a PSA banki ágazata és a Santander spanyol bank között. A Les Échos című francia gazdasági lap szerint a művelettel az autógyár 1 milliárd euróhoz (310 milliárd forinthoz) juthat, s biztosíthatja a PSA bankjának szilárdságát, amikor 2016 decemberében a 7 milliárd eurós (2,1 ezer milliárd forintos) állami garancia véget ér.

A keddi igazgatótanácsi ülésen hagyják jóvá Carlos Tavares, a Renault korábbi alelnökének kinevezését a PSA Peugeot Citroen élére. Az 55 éves Tavares 2014. január 1-jén lépett be a PSA-hoz, mostantól a csoport autógyártási részlegét fogja vezetni, és fokozatosan veszi át az elnök-vezérigazgatói posztot a 61 éves Philippe Varintől, aki 2009 óta áll a konszern élén, és akinek utolsó feladata az állammal és a Donfenggel kötendő megállapodás tárgyalásainak befejezése volt.

A PSA nehéz gazdasági helyzetben van: a gyengélkedő európai autópiac egyik legfőbb áldozata, ahonnan a bevételének több mint a fele származik. A csoport 2012-ben 5 milliárd eurós (1550 milliárd forintos) összegben fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el, ami miatt jelentősen átalakította tevékenységét Franciaországban, és sikerült ismét rentábilissá tennie európai piacát azzal, hogy bezárta a Párizs közeli Aulnay-sous-Bois-ban a gyárát. A másik két üzemben, a kelet-franciaországi Mulhouse-ban és a Párizs közeli Poissy-ban pedig csökkentette a termelést, valamint bejelentette: 11 ezer 200 állást szüntet meg 2014. májusig.

Az amerikai General Motorsszal kötött megállapodás kudarcba fulladása után a kínai szereplő belépéstől a cég nemzetközivé válását reméli a PSA, amely már három közös gyárat üzemeltet Kínában a Donfenggel, és egy negyedik megépítése is szerepel a tervekben. Európában a PSA a szlovákiai Nagyszombaton működtet gyárat.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....