Young Car Mechanic

Kovács Bálint nyerte a hazai YCM döntőt - portré

2022.06.13.

Ő képviseli Magyarországot a Young Car Mechanic autószerelő verseny nemzetközi döntőjében

Az Inter Cars nemzetközi autóalkatrész és garázstechnika nagykereskedelmi vállalat támogatásával rendezett, fiatal autószerelők versenye, a Young Car Mechanic (YCM) 2021-ben egy magyar fiatalember Ölbei Zsolt sikerével zárult, akiről mi is közreadtunk egy hosszabb portrét a győzelem után.

 

Hogyan lesz valakiből YCM versenyző?

Kovács Bálint 2001-ben Zalaegerszegen született és minden eddigi iskoláját is a megyeszékhelyen végezte el. Általános iskolája az andráshidai Öveges József Általános Iskola volt, ahol a 7-8. osztályban Bálintot már elfogta az az érzés, hogy inkább szakmai középiskolát választana egy klasszikus gimnázium helyett. Ennek oka, mint oly’ sokaknál a gépek iránti rajongása volt. Ezen belül is a mezőgazdasági gépek, traktorok, aratógépek érdekelték. Erre jelentősen rásegített az a lehetőség, hogy egy ismerősük gépjavítással foglalkozott a környéken és már kisgyermekként felülhetett az óriási gépekre, ahol emlékei szerint akár órákat is eltöltött.

A tanárai inkább a gimnáziumot javasolták neki, de Bálint hajthatatlan maradt, neki a szakma kellett. Ettől függetlenül – hogy mindenki megnyugodjon – megírta a felvételit a Kölcsey Ferenc gimibe, ami sikerült is, de végül az első helyen megjelölt Zalaegerszegi Munkácsy Mihály Szakgimnáziumot választotta, azon belül pedig a autószerelő szakra ment. A 4+1 éves képzés érettségit és egy éves szakmai gyakorlatot adott. (Az iskola ma a Zalaegerszegi Szakképzési Centrumon belül Munkácsy Mihály Technikum néven aktív.)

Bálint 2020-ban érettségizett, 21-re pedig végzett a szakmai gyakorlattal is, amelyet a zalaegerszegi Autó Fatér szervizben végzett. A tanuló nem volt ismeretlen a szervizben, mert a szakgimnáziumi képzés nyári szüneteiben, a második évtől minden évben egy-egy hónap szakmai gyakorlatot kellett elvégezni és Bálint azokat is ebben a műhelyben töltötte. Bálint megemlíti még az interjúban, hogy tett is azért, hogy megkedveljék őt a szervizben. Sokszor akkor is bement dolgozni, amikor nem lett volna kötelező, tehát az iskolai elméleti képzés után délutánonként önszorgalomból is felöltötte a melósruhát és tanult, tanult kitartóan.

A szorgalmas fiúra tanárai is felfigyeltek és figyelmébe ajánlották az AOTV országos tanulmányi csapatversenyt. Ezt a versenyt a tavalyi évben meg is nyerték csapatával. A YCM szervezői pedig ott vannak ezeken a versenyeken és árgus szemekkel figyelik, kik azok a legtehetségesebb indulók, akiknek esélyük lehet egy nemzetközi autószerelői versenyben.

Idén is így volt ez, és a YCM szervezői az AOTV pontszámok alapján ismét kiválasztották a hat legígéretesebb tanulót, ezek között volt Bálint is.

 

 

Hogyan került Bálint a döntőbe?

Az AOTV verseny egy online fordulóval indul, ahol a diákok azonos időpontban jelentkeznek be egy szerverre és válaszolnak meg különböző szakmai kérdéseket, illetve oldanak meg feladatokat. Nem csak a válaszok pontossága számít, hanem a rendszer figyeli a ráfordított időt is.

Innen lehet bekerülni a regionális döntőkbe, ahol már személyes megjelenést és feladatmegoldást igénylő versenyszámok vannak. Bálint versenye Siófokon volt, innen is ők kerültek ki győztesen, így jutottak az AOTV döntőjébe. Ezzel a versennyel párhuzamosan és az eredményeket értékelve választja ki az Inter Cars azt a hat tanulót, akik a YCM versenyben is megmérettethetik magukat. Bálint benne volt ebben hat versenyzőben.

A Young Car Mechanic országos döntője

Az autószerelőverseny döntőjét a győri Csanak Autó szervizben rendezték meg. A döntő tulajdonképpen egy munkanapot szimulál, 8 darab 45 perces feladatot kell megoldaniuk a versenyzőknek.

Bálint szerint a legnehezebb feladat a ZF állomásán volt, egy BMW nyolcsebességes automataváltó mechatronikájának szétszerelését, hibafeltárását és összeszerelését kellett 45 perc alatt megoldani. Ráadásul ezen az állomáson ő volt az első versenyző. A feladatot könnyítette, hogy volt leírás az alkatrészhez, cserébe mindez lengyelül állt rendelkezésre – hiszen az életben sincs mindig magyar nyelvű forrás.

Csak említés szinten a feladatok között természetesen volt motorolaj és -szűrő csere, vezérműszíj csere és a korszerű járműjavítás szellemének megfelelően számítógépes diagnosztika is. Bálinttal egyetértettünk abban, hogy az YCM, mint verseny nem pusztán a mostanában egyre divatosabb, de annál költségesebb hibafeltárás-alkatrészcsere folyamatra koncentrál, hanem a javítható elemeket igenis meg kell próbálni megjavítani. Ezzel egyébként nem csak a költségek tarthatók alacsonyan, hanem a fenntarthatósági és környezetvédelmi mutatók is jócskán javulnak.

Az eredményhirdetésbe a különdíjak kiosztásánál – amiből Bálintnak kettőt is odaítéltek – csúszott egy kis baki, ugyanis az egyik cég képviselője „A győztes mindent visz” kiszólással adta át a különdíjat, pedig akkor még nem is voltak nyilvánosak a végeredmények. Nem keltett hiú ábrándokat a dolog, mert a végén valóban Bálintot hozták ki győztesnek, de azért az egymáshoz viszonyított pontszámokat nem árulták el a versenyzőknek. Bálint is kiemelte, hogy megismerve a srácokat, mindenki nagyon felkészült és elhivatott volt, s szerényen még hozzátette, hogy talán a szerencse is segítette az egyik állomáson, amit a rendelkezésre álló idő egyharmada alatt teljesített tökéletesen, mert ő éppen nemrégiben végezte el ugyanazt a feladatot élesben.

Így került Bálint a Young Car Mechanic nemzetközi döntőjébe, amit a tavalyi magyar siker jogán Magyarországon rendeznek meg. Bálint titkon azért bízik benne, hogy meg tudja ismételni Ölbei Zsolt tavalyi sikeres szereplését.

 

Jövőkép

Azt gondolhatnánk, hogy Bálint, mint a kétkezi munka művelője szeretne kizárólag a javítóállásokon dolgozni, de neki ennél sokkal nagyobb és komolyabb tervei vannak.

Bálint a téli jelentkezési időszakban a győri Széchényi István Egyetem Járműmérnöki Karára jelentkezett. Nem szeretne ugyanis megállni a szakmának ezen a szintjén, hanem – ahogy mondani szokták – ki szeretné maxolni a lehetőségeket.

Ha még távolabbra kell tekinteni, akkor Bálint már csak óvatosan fogalmazza meg a terveket. Nem szeretne kikerülni a szerelési munkából, de legjobban egy saját műhely gondolata foglalkoztatja. Éppen ennek a nem szorosan az autószereléssel összefüggő, de az üzletvezetéshez elengedhetetlen tudásnak a megszerzése lenne a cél az egyetemi képzéssel.

Ott leszünk a döntőben

Az Autószektoron beszámolunk, mint az AOTV mind pedig a YCM döntőjéről, ott leszünk és szurkolunk Bálintnak!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....