MÁV-Csoport

Közel kétszáz graffitis rongálás érte a MÁV járműveit és épületeit idén

2025.12.22.



A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis rongálások okozta károk kezelésére, a járművek letisztítására. A vasúttársaság legfrissebb összesítése szerint idén december közepéig már közel 200 alkalommal regisztráltak ilyen jellegű rongálást, amely túlnyomórészt a vasúti járműveket érintette - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy 2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.

Fotó forrása: police.hu

A statisztikák szerint a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette, ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus. Ezekkel több mint 20 millió forintos kárt okoztak a MÁV-csoportnak - tették hozzá.

A társaság szerint az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba. A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket - mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat - érintette, míg az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal kellett intézkedni.

Megjegyezték, hogy a járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a rajzok akár nyomnélküli eltávolításához.

A MÁV-csoport hangsúlyozta, hogy a graffitik eltávolítása nemcsak költséges, de a járművek kényszerű kivonását is eredményezi a forgalomból a tisztítás idejére, ami közvetlenül érinti az utasok kényelmét és a szolgáltatás színvonalát.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....