Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Közel négyszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.03.05.

Az egyenruhások a múlt héten 11 ittas sofőrrel szemben kezdeményeztek eljárást, valamint öt, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.

A forgalom-ellenőrzők 394 gépkocsit mértek be, melyek túllépték a megengedett sebességet, továbbá 217 kerékpárost is ellenőriztek, akiknél 32 esetben állapítottak meg valamilyen szabálysértést. Egy forgalomirányító fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség megszegése miatt egyszer jártak el a rendőrök.

A hétvégén, szombaton este egy helybeli lakos haladt személygépkocsival Szolnokon, a Karinthy Frigyes úton a Kertész út irányából a Sport utca felé. Egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, amivel megtévesztette a vele szemben szintén személyautóval közlekedő kecskeméti sofőrt, aki balra kormányozta a járművet. A szolnoki sofőr azonban visszatért saját forgalmi sávjába, és a két gépkocsi frontálisan összeütközött. 

A rendőrök mindkét járművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami a szolnoki férfinál pozitív értéket mutatott. A baleset következtében mindkét sofőr megsérült. A rendőrség vizsgálja a körülményeket.

A rendőrök a főbb baleseti okok mellett kiemelt figyelmet fordítanak az ittas, bódult állapotban vezetők forgalomból kiszűrésére is. Az a sofőr, aki ilyen állapotban vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, hiszen nemcsak saját, hanem mások életét is veszélyezteti, ugyanis a szeszes italok és a bódítószerek használata már kis mennyiségben is olyan élettani hatást vált ki, amely nem teszi lehetővé a biztonságos járművezetést.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....