vetélkedő

Közlekedett a család Fejér megyében is

2018.06.03.

A Székesfehérváron tartott közlekedésbiztonsági vetélkedőn 12 család mérte össze a tudását - írja a police.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2018. június 2-án immár hetedik alkalommal rendezte meg Székesfehérváron a „Közlekedik a család” elnevezésű országos vetélkedő megyei fordulóját. A vetélkedő célja, hogy minél szélesebb körben felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására. A verseny indulóinak a közlekedésbiztonsággal összefüggő, elméleti és gyakorlati feladatokkal egyaránt meg kellett birkóznia.

Fotó: police.hu

A jó hangulatú és egyben tanulságos megmérettetésen a székesfehérvári Vass család bizonyult a legeredményesebbnek, ezáltal ők képviselhetik Fejér megyét a 2018. június 23-án és 24-én Heves, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megrendezésre kerülő országos döntőn. A dobogó második fokára a székesfehérvári Kővári család, míg harmadik fokára az ugyancsak megyeszékhelyen élő Balogh család állhatott.

A vetélkedő fő támogatója a Skoda és az Autós Nagykoalíció.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....