utánpótlás

KRESZ módosítás: B-vel A1-es kategória? Kinek lesz ez jó?

2025.05.01.

Meglepő, hogy milyen érzéseket vált ki az autós, és motoros társadalomból egy új egyeztetés, miszerint B-s jogosítvánnyal is vezethetnének A1 kategóriába tartozó robogókat az autósok. A történet kezdete még tavaly őszre nyúlik vissza, azóta sok változtatás nem, csak heves szócsaták alakultak ki a témában. Itt az ideje hát, hogy sorra vegyük, kinek is lenne jó mindez, és létezik benne tökéletes megoldás?

B125

A környező országok közül szinte mindenhol már évek óta elérhető "extra" a hagyományos autós jogsi mellé az, hogy 15 Le-ig bezárólag lehet venni egy könnyű, kis motorkát, vagy egy ügyes robogót, amivel állítólag nem kevés autóst ültettek át két kerékre tavasztól őszig. A környező országok nagy részében ez a kiegészítő jogosítvány robogókra érvényes, ami jó a zsúfolt nagyvárosoknak, örülnek a klímavédők, és persze a kereskedők is, hiszen húzza egy picit a piacot. Persze a bevezetés után a károgók tömegbaleseteket vártak, és napi több halálos ütközést, amikor félőrült apukák rodeóznak motorjaikkal, hogy végre sopánkodhassanak a polgártársak. Ebből semmi nem lett, mert, ahogy biciklizni is legtöbbünk egy délután alatt tanult meg, ugyanilyen egyszerűen megy egy Simsonhoz hasonló jármű kezelésének alapvető elsajátítása. Szóval nem lett baj belőle, és köszönik szépen, azóta is boldogan használják ezt a lehetőséget. De hazánk, a bürokratikus rendszerteleség fellegvára itt a Kárpát-medence közepén ebben sem okozott csalódást: volt egy nagyon komoly, alulról szerveződő polgári kezdeményezés, ami mögé ismert autós újságírók is beálltak. Legalább elvi szinten sikerült megvalósítaniuk a könnyített jogosítványszerzést, a gyakorlatban viszont ez is egy túlbonyolított procedúrává vált, aminek kanosszájára a végén már kevesen vállalkoztak. Így manapság már egy olcsónak, és gyorsnak sem nevezhető folyamaton kell végigmenni ahhoz, ha valaki ilyen jogosítványt szeretne (A1B). Még ha a motiváció meg is van, az idő, és szenvedés miatt sokan visszalépnek. Így marad az 50 köbcentis AM kategória, és a 40 évvel ezelőtti szabályrendszere, az unalomig ismételgetett frázisokkal, hogy elment a 40 km/h-ás limit mellett az idő. Mert biztos vagyok benne, hogy ezt már annyi szakportál, vagy akár életmód magazin is leírta, hogy legalább egyszer minden döntéshozó találkozott vele. Mégsem volt közülük egy sem, aki a többiekre borította az asztalt, és érces hangon felkiáltott volna, hogy itt a reformok ideje! Helyette ül mindenki a híg matériában, és evickél, a jól van ez így hajóban.

Ide, ilyet? Minek?

Balkán ez itt kérem szépen, aki mást mond, nem ült még eleget a dugóban. Nem hallotta a félig lehúzott ablak mögül a „mennyé má” vezényszót, nem kapott büntetőfékezést egy semmiségnek tűnő baki miatt, vagy nem dudálták le azért, mert előzékeny akart lenni, és kicsit szívélyesebben engedte át az úttesten a gyalogost. Pedig megköszönik, mert ők is tudják, hogy itt nálunk privilégium, ha egy autós meglassítja a fényes hintót a jobbágyok előtt. Aztán robogósként próbáltak már érvényesülni a hétköznapokban? Mondjuk egész évben? Mondjuk egy segédmotorkerékpáros kategóriájú négyütemű lélekvesztőn? Nekem ebben van egy kis tapasztalatom, így tisztán látom, mennyire ideges a magyar sofőr. Nem tűri a tötyörgést, agresszíven vezet, és nincs biztonsági szelep túlnyomás ellen az idegrendszerében, ezért általában azonnal robban. A másik véglet sem jobb, ő a későn észlel, lassan reagál. Nagyon veszélyes a kétkerekűekre. Szerencse, hogy félszeg, vánszorgó mozgásuk, a sofőr dermedt, előre meredő tekintete hamar beazonosíthatóvá teszi a forgalomban ezeket az egyedeket, így már jó előre lehet készülni a találkozásra, és a minél nagyobb ívben történő elkerülésükre is. Aki csak egy kicsit is mozgolódik motoros körökben, esetleg a haverja mesélte már, hogy milyen egy vezetéstechnikai tréning, az tudja az alapszabályt, hogy mindenki a motorosok ellen van. Ez nem negatív diszkrimináció, de csak ilyen kőkemény előítélettel élhető túl a közlekedés. Itt nincs kecmec, és nincs gondolkodási idő, mindig csak a saját érzékszerveinkre, és rutinukra támaszkodhatunk, és az irányítást soha nem adhatjuk át egy közlekedőtárs kezébe. A forgalomban lenni robogón, vagy motoron hazánkban egy kőkemény daráló. A megfogalmazás erős lehet, vagy legalább furán hangzik, de ha megkérdeznék néhány futárt, vagy napi ingázót, biztosan ez lenne a véleményük a megítéléséről. Aki mást mond, már megszokta, és zsigerből jön neki, hogy melyik helyzetre mit reagál, mivel ekkora rutinja van, már nem is tartja megterhelőnek.

De gondoljunk csak bele Átlagos János helyzetébe, akinek van egy 20-25 éves B kategóriás jogosítványa, hallotta a hírekben, hogy vezethet igazi nagymotort is. Hát így a kapuzárási pánik kellős közepén nem is jöhetett volna jobbkor a hír. Elmegy, nézelődik, keresgél, és meglát egy kis, ideges százhuszonötöst.  Nem ezredes, de Talmácsi is ilyennel lett világbajnok felkiáltással lecsap rá! Valamennyi rutint szerez? Persze, majd a kereskedő megmutatja neki, hol az egyes, meg a bácsi úgyis emlékszik még a Simsonos időkből, ugye? Aztán, gyí! És hogy miért ragadtam ki ezt a példát? A B kategóriával is vezethető A1 kategóriába tartozó robogók vezetése nincs kizárva, hogy a közeljövőben, hazánkban is megvalósuljon. De milyen a magyar? Ez neki nem elég. Egy közösségi oldal motoros csoportjában futottam bele egy felháborodott illetőbe, akinek nem tetszett, hogy miért csak robogót? Miért kell megkülönböztetni? Miért nem lehet mindent, ami 125-ös, és maximum 15 lóerős? Mert így sokan nem tudják kipróbálni az igazi motorozást, és érezni a feelinget. Nos, nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ha Átlagos Jánosok ülnek motorra, akkor nem betétlapokat kell majd cserélgetni, hanem nagyon komoly nyolc napon túl gyógyuló balesetekkel küzdeni, hogy ne a vétlen autósokat hurcolják meg, amikor alájuk esik valaki, csak mert éppen nem adta ki, vagy letáncolt az ívről, esetleg bebólintott az eleje.

Mit lehetne, hogy kellene?

Ki vagyok én, hogy fújkáljam a passzát szelet? De azért azt remélem, megengedik, hogy a véleményemet leírhassam a témában. Tézisem: a váltós motorkerékpárok bonyolultabban kezelhetők, mint a CVT-s robogók. Szerintem ebben nincs kérdés, és árnyalni is felesleges. Motornál több mindere kell figyelni, hogy meglegyen a kellemes összhang. Hogy milyen sebességfokozatban vagyunk, hogy engedjük fel a kuplungot, mekkora gázzal indulunk stb. Mindeközben a forgalom ritmusát is tartani kell, így aztán hamar darabos lehet a benzin, és mehet a „bakkecskézés”. Nem mondom, hogy ne lehetne nagyon gyorsan, és könnyen megtanulni ezt, de mégiscsak ezerszer kényelmesebb csak a gázt húzni, és élvezni, hogy gyorsulunk, és lassulunk. Mert ez a két dolog, ami a legegyszerűbben élvezhető, és nagyon hamar meg is szeretteti magát az egyszeri felhasználóval, aki autóból ül át. Erre hamar rászokik majd az átlagos autós, élvezettel éli meg, ráadásul a napi ingázáshoz praktikus a csomagtartó az ülés alatt, vagy a nagy plexi. Azt meg nem szabad elfelejteni, hogy kialakításából adódóan a robogó sokkal jobban véd az időjárás viszontagságaitól, és tudjuk, hogy nyáron is sokszor esik az eső, kellemetlen, ha összekenjük a cipőnket, ruhánkat. Minden jel arra mutat, hogy azt javaslom, aki B-s jogsival akar A1-et, az üljön csak robogóra. Igen, de miért? Mert ezt egy egyszerűbben kezelhető járműnek tartom, aminek a maximum 15 lóerős (de átlagosan inkább 10-12) változataival nem tudnak nagy ostobaságot művelni a rutintalan gazdáik sem. Na, de mit tegyen az, aki motorozni szeretne? Nos, biztosan mondhatom, hogy aki tényleg motorozni akar, az le fogja tenni a Rendes Nagy Motor-ra érvényes jogosítványt, és nem marad meg a nyolcad literes kategóriában. Ami általában a hagyományos ranglétra alja, ahonnan előbb-utóbb mindenki tovább lép, aki komolyan gondolja. A kell nekem a motorozás érzésének keresésre pedig továbbra is ott vannak a kétütemű, hat sebességes, ötvenes libakergetők, amik alig gyengébbek, mint a négyütemű, rendszámos, százhuszonötös kategória. Mert egyszerűen nem hiszem el, hogy tömegeket csak az tartott vissza eddig a motorozástól, hogy nem tudták kipróbálni B-s jogsival a belépő kategóriát.

Végül pedig azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne igazam. Mindenki felülne motorra, és robogóra, azok is, akiket eddig csak a vizsgadrukk, meg persze a pénz tartott vissza tőle. Vegyenek sok kétkerekűt, és tűnjön el legalább nyárra a torlódás a belvárosból, és legyen több boldog ember, aki nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt szabadidővel, amit eddig a dugóban ülve töltött. Kívánni bármit lehet, legfeljebb majd nem teljesül. Minden esetre a csodavárás helyett én a robogómon ülve továbbra is kicsit szkeptikusan figyelem majd a folytatást. Mert azt látom, hogy hiába szerveződik megint valami, (amiben végre tényleg olyanok is segítenek, akik nem fordítva ülnek a lovon), mindenkinek megfelelni nem lehet, de talán nem is érdemes.

Fotók:pixabay.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....