Pető Attila

Kreszprofesszor - Tegyük végre helyre: megállás, várakozás, parkolás

2017.03.24.

Ez az a téma, amit még a KRESZ tanfolyamra járó, friss tudással rendelkező tanulók sem értenek egész pontosan, miközben a közutakon a legtöbb büntetést pont a megállási, várakozási szabályok megsértéséért kapjuk.

Az értelmezési zavart elsősorban az okozza, hogy a megállás szót általánosságban, a mozgását befejező járműre értjük. A szabály viszont a megállást egyedi jelzőkkel ruházza fel.

Forgalmi okból történő megállás

A jármű a közlekedésben résztvevők között van, de nem tud tovább haladni, azaz egy helyben tartózkodik. Tehát alapvetően olyankor beszélhetünk forgalmi okból történő megállásról, amikor például dugóban állsz, vagy valamilyen akadály miatt lehetetlen tovább haladni. Ilyenkor a megállásra vonatkozó szabályokat és a megállási, várakozási tilalmakat nem kell figyelembe venni, azzal a kiegészítéssel, hogy vasúti átjáróban soha ne állj meg, még forgalmi okból sem!

Ha lehetőséged van rá, akkor a kiemelten balesetveszélyes, és fokozott óvatosságot igénylő helyeken torlódás közben se tartózkodj egy helyben. Többek között az útkereszteződésekben, a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, villamospályán, körforgalomban vagy különösen veszélyes helyen.

 

Műszaki okból történő megállás

Mivel a hiba miatt kényszerből tartózkodsz egy helyben, ezért a megállás szabályai ilyenkor szintén nem értelmezhetők. Mindamellet, hogy a KRESZ ajánlása az, hogy a műszaki hibás járművet lehetőleg az úttesten kívül, vagy olyan helyen kell elhelyezni, ahol a várakozás nem tilos.

 

Megállás, várakozás, parkolás

A járműved a közlekedésben résztvevők közül kiválik, azaz a forgalmat elhagyod. Erre viszont - a forgalmi és műszaki okoktól eltérően - már csak a megállási szabályok és tilalmak előírásainak megfelelően kerülhet sor. Ha nincs lehetőséged a szabályos megállásra (például az úttest jobb szélén már mások állnak), vagy a megállást megtiltják, akkor ezen a helyen a forgalmat tilos elhagyni, tovább kell haladnod.

Amikor a közlekedő járművek közül kiállsz, és a járművet leállítod, akkor ez minden esetben megállást jelent, és a további szándékodtól függ az, hogy a folytatásban is megállni vagy esetleg várakozni fogsz.

Megállás:

ha a vezető a járműnél tartózkodik, illetve bekiszállás történik, vagy folyamatos fel- és lerakodás.

 

Várakozás

ha a vezető a járművet elhagyja, vagy ha a járműnél tartózkodik és a leállás óta legalább 5 perc telt el.

 

Parkolás:  ez a fogalom megegyezik a várakozással

Értelmező táblázat:

(Részlet a most megjelent Bírságmegelőzési Kézikönyvből)

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....